Infostart.hu
eur:
358.92
usd:
309.09
bux:
130632.44
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
Nyitókép: DiMaggio/Kalish / Getty Images

Fogy a német

Míg 2021-ben 795 500 gyermek született, tavaly ez a szám 693 ezerre csökkent.

Jelentősen csökkent a születések száma az elmúlt két évben Németországban - állapította meg a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete a témáról frissen kiadott jelentésében.

Míg 2021-ben 795 500 gyermek született, tavaly ez a szám 693 ezerre csökkent.

A statisztikai adatok szerint a keletnémet tartományokban aránytalanul magas, 17,5 százalékos csökkenéssel néztek szembe, ami egy 2016 óta tartó folyamat tetőzésének mondható. A nyugatnémet tartományokban a születések száma 2015 és 2020 között állandó maradt.

Bár 2021-ben 29 ezerrel, vagyis a vártnál 3,8 százalékkal több gyermek született, 2022-ben és 2023-ban a születési ráta és így a születések száma is jelentősen a trend alatt maradt. Tavalyelőtt mintegy 21 ezerrel, tavaly pedig mintegy 56 ezerrel kevesebb gyermek született, mint amire előzetesen számítottak.

Tavaly Németország területén a teljes termékenységi ráta alapján mindössze 1,35 gyermek jutott egy nőre, szemben a 2021-es adatokkal, melyeknél 1,58 gyermek/nővel számoltak.

A születések számának csökkenése részben a szülőképes korú (15-50 éves) nők számának csökkenésével magyarázható. 2015 óta meredeken csökkent a legmagasabb termékenységi rátával rendelkező (27-36 éves) nők száma Kelet-Németországban, míg az ország többi részén egészen a közelmúltig ez a szám folyamatosan emelkedett.

A koronavírus-világjárvány, illetve a 2022-ben kezdődött ukrajnai háború okozta bizonytalanság is hozzájárult a születések számának az elmúlt két évben tapasztalható csökkenéséhez - írta Joachim Ragnitz, az ifo drezdai ügyvezető igazgatóhelyettese. A kutatás szerint a folyamatban az energiaárak növekedése, valamint a reáljövedelmek csökkenése is szerepet játszott.

Címlapról ajánljuk
Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

Beneš-dekrétumok – Célt ért egy magyar földtulajdonos küzdelme

A szlovák Alkotmánybíróság megsemmisítette a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntését, és kimondta, hogy a magyar földtulajdonos alkotmányos panaszai jogosak voltak. A döntés értelmében ismét el kell ismerni Bositsék tulajdonjogát azokra a földterületekre, amelyeket az állam a Beneš-dekrétumokra hivatkozva próbált elkobozni.

Horn Gábor: most legalább akkora a feladat, mint 1990-ben, csak nincs annyi idő elvégezni

Nem kormányváltás, hanem rendszerváltás történt – így értékeli a Tisza Párt kétharmados győzelmét a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke. Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt: még legalább egy hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, mi várható az új kormánytól.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×