Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Pixabay

Korrupcióval vádolják New York polgármesterét

A demokrata párti politikus 2014 óta fogadott el juttatásokat, amikor Brooklyn városrész vezetője volt.

Külföldről származó megvesztegetés miatt emeltek vádat Eric Adams, New York polgármestere ellen csütörtökön, ami hivatalban lévő polgármesterrel még nem történt meg a nagyváros történetében.

A szövetségi ügyészség által nyilvánosságra hozott vádirat 5 pontban foglalja össze a polgármester által elkövetett törvénysértéseket. Többi között megállapítja, hogy a demokrata párti politikus 2014 óta fogadott el juttatásokat, a többi között nagy értékű utazásokat török üzletemberektől, ingyenes vagy kedvezményes repülőjegyeket, szállást és ellátást, amikor Brooklyn városrész vezetője volt.

A vád szerint nemcsak elfogadta a tiltott előnyt, de ösztönözte is. A megvesztegetés révén utazott Törökország mellett Franciaországba, Indiába, Sri Lankára, Kínába és Magyarországra.

A vádhatóság úgy látja, hogy Eric Adams 2018-től, de főleg 2021 után a polgármesteri választási kampányának céljaira szintén külföldi támogatásokhoz jutott, amelyeket nem csak elfogadott, de kért is. A polgármester ellenszolgáltatásként kedvező elbírálást ígért külföldi személyeknek, így egy meg nem nevezett török diplomatának. Az ügyészség szerint az ellenszolgáltatás többi között a török főkonzulátus épületének felgyorsított tűzbiztonsági felülvizsgálata formájában történt meg.

Eric Adams ügyvédje helyi idő szerint csütörtökön délután tagadta, hogy ügyfele törvénysértést követett volna el és a vádemelés tényét politikai indíttatásúnak nevezte. Úgy vélte, hogy a vádat az váltotta ki a szövetségi ügyész részéről, hogy a polgármester szövetségi forrásokra tartott igényt a városba érkezett nagyszámú illegális bevándorló ellátására, és kritikát fogalmazott meg a washingtoni kormányzattal szemben a migránsok nagy száma miatt.

A jogi képviselő, Eric Adams jelenlétében, újságírók előtt azt is elmondta, hogy minél előbb szeretnének bíróság elé állni az ügy tisztázása érdekében.

Eris Adams közölte, hogy a bűnvádi eljárás megindulása ellenére nem szándékozik lemondani hivataláról.

A vádemelést megelőzően, szeptemberben a polgármester hivatalának több magas rangú tisztségviselője lemondott, többek mellett New York város rendőrparancsnoka, akit Eric Adams belső köréhez tartozóként emlegettek. A szövetségi hatóságok szeptember elején házkutatást tartottak a polgármester két tanácsadójának otthonában.

A demokrata párti politikus városvezetői munkáját megelőzően New York város rendőrségén dolgozott 22 éven keresztül, ahonnan kapitányként szerelt le. 2021-ben választották a több mint 8 milliós nagyváros polgármesterévé, a tisztséget 2022 januárja óta tölti be.

Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar érdekeket: a következő uniós költségvetésben egymilliárd euróval többet kapna Magyarország, az ETS2 bevezetését pedig egy évvel elhalasztanák. A legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem volt áttörés, a 2028–2034-es büdzsé vitája holtpontra jutott, a végső döntés decemberben születhet meg. A kormányfő Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a kárpátaljai magyarok jogairól. Itthon a Kisfaludy-program miatt tett feljelentést a kormány, a közmédiából 2 milliárd forintnyi eszköz tűnt el, a minimálbér jövő évi emelése pedig a tervezett 14 helyett 6 százalék alá csökkenhet. Cikkünk folyamatosan frissül a szombati legfrissebb kormányzati fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×