Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.87
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozója az angliai Oxford közelében lévő Blenheim-kastélyban 2024. július 18-án. Középen jobbra Orbán Viktor miniszterelnök.
Nyitókép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Keir Starmer ígéretet tett Volodimir Zelenszkijnek az EPC-csúcson

Nagy-Britannia mindaddig folytatja Ukrajna támogatását, ameddig ez szükséges - mondta Sir Keir Starmer munkáspárti brit miniszterelnök az Európai Politikai Közösség (EPC) csütörtöki angliai csúcstalálkozóján.

A Londontól száz kilométerre északnyugatra, Oxfordshire megyében emelkedő Blenheim-palotában, Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő egykori otthonában rendezett egynapos EPC-csúcsértekezleten Starmer Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett ülve mondta el felszólalását.

A brit miniszterelnök úgy fogalmazott: az Oroszország jelentette fenyegetés egész Európára kiterjed. Starmer részletek nélkül hozzátette: ennek jelei közé tartozik, hogy „katonai repülőgépek hatolnak be légterünkbe, hajók cirkálnak partjaink mentén”.

Keir Starmer szerint a nyugati országoknak új, nagyratörő együttműködési módozatokat kell találniuk, mindenekelőtt közösen „fel kell pörgetniük gazdaságaikat” nem csupán a katonai, hanem a gazdasági, a kiber- és az energiabiztonsági kihívásokkal szembeni védekezés miatt is.

A brit miniszterelnök szerint London ennek jegyében törekszik arra, hogy új alapokra helyezze az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatrendszerét. „Hiszem, hogy ha Nagy-Britannia és az EU szuverén partnerekként együttműködik, akkor erőteljesen tud a közjó érdekében tevékenykedni Európa-szerte” – mondta Keir Starmer.

Hozzátette: a nyugati ipari hatalmaknak sikerült csökkenteniük függésüket az orosz nyersolaj- és földgázszállításoktól, de ezt a folyamatot most tovább kell vinni a tiszta energiaforrások meghonosítása és Ukrajna téli energiaellátásának biztosítása érdekében. Starmer szerint foglalkozni kell azzal a problémával is, hogy egyes teherfuvarozási hajóscégek segítik Oroszországot a szankciók megkerülésében.

A brit kormányfő szerint mindemellett szembe kell szállni a szervezett európai embercsempészettel is, amely immár „nem csupán kihívás, hanem válság”.

Starmer kijelentette: az embercsempész-szervezetekkel szemben is a terrorizmus ellen bevetett módszereket kell alkalmazni, és erre szolgál majd a munkáspárti brit kormány által tervbe vett új határvédelmi parancsnokság.

Oxford, 2024. július 18.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Keir Starmer brit miniszterelnök (b2) beszél, mellette Orbán Viktor miniszterelnök (b5), Maia Sandu moldovai államfő (b4), Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b3) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (b) az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozóján az angliai Oxford közelében lévő Blenheim-kastélyban 2024. július 18-án.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Oxford, 2024. július 18. Keir Starmer brit miniszterelnök (b2) beszél, mellette Orbán Viktor miniszterelnök (b5), Maia Sandu moldovai államfő (b4), Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b3) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (b) az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozóján az angliai Oxford közelében lévő Blenheim-kastélyban. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A brit kormányfő után Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szólalt fel, kijelentve: éppen az egységes európai fellépés eredményeként Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nem sikerült elérnie azt a célját, hogy Európa megosztottá váljon.

„Putyin kísérletet tehet arra, hogy egy-egy európai vezetőt nyomásgyakorlással, zsarolással rávegyen a többiek elárulására, arra, hogy a többiek háta mögött próbáljon intézkedni, meggyengítve egységünket” – fogalmazott az ukrán elnök. Hozzátette: mindenki maga dönti el, hogy miként cselekszik és milyen örökséget hagy maga után.

Zelenszkij szerint Putyin több tízezer embert áldozott fel, de nem ért el jelentős eredményeket, és ez köszönhető a nyugati partnereknek is, akik enyhítették az általuk szállított fegyverek bevethetőségének korlátozásait az ukrán-orosz határ mentén.

Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy ez nem járt a háború eszkalációjával, sőt éppen ellenkezőleg, megakadályozta, hogy Putyin kiterjessze a háborút.

Hozzátette: minél kevesebb a nyugati fegyverek bevetéséhez szabott korlátozás, Oroszország annál inkább törekszik majd a békére.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×