Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Christian Lindner, a német liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elnöke és kancellárjelöltje az ARD német országos közszolgálati televízió egyik műsorában Berlinben 2021. július 25-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Befagyasztaná a szociális kiadásokat a német pénzügyminiszter – hadsereg javára

Christian Lindner azt javasolta, hogy három évre fagyasszák be a szociális kiadásokat és a különböző támogatásokat. Indoklásként ezúttal nem a súlyos költségvetési hiányt, illetve az azzal járó megszorításokat említette első helyen: ezzel lehetőség nyílna arra, hogy Németország a védelembe fektessen be.

Az elmúlt hetekben különösen sokat bírált miniszter a ZDF közszolgálati televíziónak nyilatkozva úgy vélte, hogy amennyiben javaslatának megfelelően a három évet sikerülne "kihúzni", akkor ez "egészen nagy lépés" lenne a konszolidálódás felé. Lindner szerint mindez nem azt jelentené, hogy támogatásokat szüntetnének meg, csak nem lehet szó újabb szubvenciókról, szociális kiadásokról. "Dinamikus gazdasági növekedésre van szükség annak érdekében, hogy magasabb adóbevételekre nyíljon lehetőség" – fogalmazott a miniszter.

Lindner az elmúlt hetekben a 2024-es költségvetés véglegesítése érdekében számos népszerűtlen előterjesztéssel állt elő. Ezek egyike a rászorulóknak, illetve munkanélkülieknek nyújtandó, havonként folyósított állami támogatás, az úgynevezett Bürgergeld befagyasztása volt. Mostani nyilatkozatában ugyanakkor a korábbiaktól eltérően mindenekelőtt a védelmi kiadások növelésének szükségességére hivatkozott, amit a koalíciós partner Zöldek Pártjával együtt gazdasági szakértők is fenntartásokkal fogadtak.

A müncheni székhelyű tekintélyes gazdaságkutató intézet, az Ifo elnöke reményét fejezte ki, hogy a védelmi kiadások szükséges növelése ellenére a szociális szektorban nem lesz "túlzott" csökkentés. Clement Fuest elismerte , hogy "az ágyúk és vaj" együttes politikája jelenleg nem megvalósítható, bármennyire is kívánatos lenne. "Ez azonban nem megy, Németország nem eldorádó" – hangoztatta az intézet vezetője, aki szerint a szociális államot tovább kell finanszírozni, még ha az eddiginél csekélyebb mértékben is.

Keményebben fogalmazott a Zöldek Pártjának társelnöke. Ricarda Lang arra hívta fel a figyelmet, hogy

nem szabad a külső biztonságot a szociális biztonsággal szemben kijátszani.

A szociális kiadásokra biztosítani kell a szükséges forrásokat – tette hozzá.

Az alacsony jövedelműeket segítő német jóléti egyesület (Deutscher Paritätischer Wohlfahrtsverband) vezetője a leghatározottabban elutasította Lindner javaslatát. A Funke médiacsoportnak nyilatkozva Ulrich Schneider "társadalompolitikailag rombolónak" nevezte a védelmi költségvetés és a szociális kiadások szembeállítását. Hangsúlyozta, hogy Németországban meghaladja a 14 milliót az alacsony jövedelemmel rendelkezők száma. Hozzátette azt is, hogy

legkevesebb minden ötödik gyermek szegény családban él. A társadalom súlyos demográfiai kihívás előtt áll.

Ezért nem lehet a szociális kiadásokat csökkenteni annak érdekében, hogy felsrófolják a katonai költségvetést – jelentette ki.

Címlapról ajánljuk
Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

India öles léptekkel zárkózik fel a fejlett országokhoz. Ebben nemcsak a kedvező gazdaságföldrajzi és a még mindig kedvező demográfiai adottságok segítik, hanem az úgynevezett jó kormányzás is: a kormányzat szisztematikusan támogatja a hazai gyártást, stabilizálja a szabályozási kereteket, és egyszerűsíti az adózást, ráadásul a belső fogyasztói bázis is gyorsan nő. Bár a kilátások jók, kockázatok továbbra is vannak, és ezekre a befektetőknek is figyelniük kell.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×