Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.54
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Ali Bongo Ondimba gaboni elnök (j) az egyik választási biztossal beszélget szavazata leadása után az elnök- és parlamenti választásokon, Libreville-ben 2023. augusztus 26-án.
Nyitókép: MTI/EPA

Katonai puccs történt Gabonban

A nyugat-afrikai országban a hadsereg tisztjei álltak elő a bejelentéssel.

A nyugat-afrikai Gabonban a hadsereg több tisztje szerdán kora reggel a televízióban bejelentette, hogy átvette a hatalmat.

A puccsisták közölték, hogy további intézkedésig lezárták az ország határait, és feloszlatták az állami intézményeket, beleértve az alkotmánybíróságot. A televízióban beolvasott közleményükben felelőtlenséggel és kiszámíthatatlansággal vádolták a jelenlegi kormányzatot, a hatalomátvételt pedig azzal indokolták, hogy a békét csak azon a módon tudják biztosítani, ha "véget vetnek a jelenlegi rezsimnek".

Kiemelték: tiszteletben tartják Gabonnak a nemzetközi közösségben vállalt kötelezettségeit, egyúttal nyugalomra intették a lakosságot.

Sajtóbeszámolók szerint a fővárosban, Libreville-ben a bejelentés alatt fegyverropogást lehetett hallani.

Röviddel a katonai hatalomátvétel előtt jelentette be a központi választási bizottság, hogy Ali Bongo Ondimba hivatalban lévő elnök győzött a múlt heti elnökválasztáson.

Gabonban augusztus 26-án tartottak elnök- és parlamenti választásokat, a választási bizottság szerdai közleménye szerint az elnökválasztást Ondimba a szavazatok 64,2 százalékával megnyerte. Őt követi Albert Ondo Ossa közgazdász professzor, aki a voksok 30,7 százalékát tudhatja magáénak. Ossa már a szavazás napján azt hangoztatta, hogy a választások során szabálytalanságok történtek, de ezt Odimba kampánycsapata tagadta.

Az urnák lezárása után az országban már kijárási tilalmat vezettek be, és blokkolták az internethozzáférést is, a belügyminiszter pedig "a békét és stabilitást aláásni akaró erőkre" figyelmeztetett.

A választásokon nem vettek részt nemzetközi megfigyelők, a szavazás idejére pedig több külföldi műsorszolgáltató adását felfüggesztették.

A mostani lett volna a 2009-ben hatalomra került Ali Bongo Ondimba harmadik mandátuma. Előtte apja, Omar Bongo irányította Gabont 41 éven át.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×