Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Donald Trump korábbi amerikai elnök beszédet mond a Republikánus Párt gyűlésén az Észak-Karolina állambeli Greensboróban 2023. június 10-én.
Nyitókép: MTI/AP/Chuck Burton

Szakértő: komoly ütőkártyája van Donald Trumpnak az ellene folyó eljárásban

Csizmazia Gábor szerint valóban van hangfelvétel arról, amelyről tényleg kiderül, hogy a volt amerikai elnök bűncselekményt követett el, csakhogy akkor Hillary Clinton, Mike Pence és Joe Biden is követett el hasonlót hivatali ideje alatt.

Donald Trump bejelentette, hogy csütörtökön Atlantába megy, hogy letartóztassák. Ezt – mint az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika-kutató Intézetének tudományos munkatársa hangsúlyozta – augusztus 25-ig mindenképpen meg kellett tennie.

"A negyedik vádemelés Georgia államban egyértelműen kimondja, hogy a vádlottnak és 15 másik embernek lehetősége van, hogy önként feladja magát az ügyészségen aznap délig. Eleget kell tennie ennek a követelménynek" – emelte ki az Amerika-szakértő.

Donald Trumpot tehát letartóztatják, de elvileg az is lehet, hogy "leteszi az óvadékot, és megy tovább". Ezzel kapcsolatban a kutató emlékeztetett, a legelső alkalommal, amikor New Yorkban letartóztatták, az nagy visszhangot kapott, mert ilyen nem történt volt amerikai elnökkel korábban.

"Most elképzelhető, hogy

bűnügyi nyilvántartásba is veszik, lefényképezik,

ám ez teljesen indokolatlan, mert csak akkor szokták, ha van esély arra, hogy később keresni kell... Most arról sem beszélnek, hogy esetleg megbilincselik; igazából az a kérdés, hogy valóban leadja az óvadékot, és szabadon távozhat-e, mert vannak, akik úgy vélekednek, hogy az ügyészség nem engedi az óvadékot letenni, mert szabadlábon fennáll a bűnismétlés veszélye, illetve hogy nyomást helyez a többi vádlottra. Kérdés az is, hogy cél-e, hogy a többi vádlott Trump ellen valljon" – fejtegette.

Az óvadéki megállapodásnak van egy olyan része, amely alapján Donald Trump nem kommunikál a georgiai választási eredmények meghamisításával kapcsolatos vádra. Hogy ezt továbbra is betartja-e, arról Csizmazia Gábor azt mondta: valószínűleg igen.

"Hétfőre ígért egy sajtónyilatkozatot, egy 100 oldalas dokumentum bemutatását vetítette előre, ami az ő igazát mutatja be. A sajtótájékoztatót az utolsó napokban lefújták, valószínűleg nincs a kezébe ilyen egyértelmű bizonyíték, hiszen akkor előállt volna vele az elmúlt két évben" – mutatott rá.

A Trump elleni vádemelések alapeleme, hogy tévinformációkat terjesztett a választásokkal kapcsolatban:

  1. elhunyt emberek szavaztak a demokratákra
  2. a másik oldal elcsalta a választást.

"Ahhoz, hogy ezt bizonyítani tudja a vád, igazolnia kell azt is, hogy Donald Trump tisztában volt azzal, hogy elveszítette a választást, és ennek ellenére terjesztette ezeket a híreket. Elemzők szerint azért valószínű, hogy erről Donald Trump mégis beszélni fog, hogy ezzel mutassa azt, hogy ő őszintén azt gondolta, ezt a választást megnyerte. Amikor ő azt mondja, hogy a másik fél csalt, akkor nem arra gondolt, hogy álhíreket terjeszt, hanem hogy van egy ilyen szubjektív meggyőződése. Elképzelhető, hogy ilyenekkel találkozunk, nem lenne meglepő, Hillary Clinton a mai napig azt állítja, hogy elcsalták a 2016-os választást, amiről hírszerzők egyébként tudnak is" – mondta Csizmazia Gábor.

Az első vádemelésről felidézte még, az "semmi" volt, csak éppen történelmi kérdés volt. A második vádemelés már komolyabb, amikor a vád szerint Donald Trump "hazavitt" fontos iratokat, "szövetségi bűncselekményről lehet szó", de ilyen súlyú cselekmények Hillary Clinton és Mike Pence hivatali ideje alatt is történtek, mint utóbb kiderült, sőt Joe Biden is vitt haza alelnökként papírokat, bár később átadta őket.

"Ami Donald Trumpnál problémát jelent, hogy közben előkerült nyáron először egy leirat, majd egy hangfelvétel, amelyen az elnök azt mondja egy munkatársának, hogy van egy Irán megtámadásáról szóló dokumentum, amelyet fel kellett volna oldania a titkosítás alól, amikor elnök volt.

Az a probléma, hogy egy hivatalban volt elnök egy illetéktelen személynek mutat egy ilyen minősített dokumentumot, másrészt pedig elmondja, hogy nem titkosított dokumentumokat"

– részletezte Csizmazia Gábor. "Hangfelvétel van arról, hogy bűncselekményt követett el. Egy érve lehet, hogy ha ez így van, akkor Hillary Clinton is bűncselekményt követett el korábban, és akkor fennáll a kettős mérce."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×