Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.73
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Sarat takarítanak el egy utcáról önkéntesek a közép-olaszországi Faenzában 2023. május 22-én, egy árvíz után. Az elsősorban Emilia Romagna tartományt sújtó áradások tizennégy ember halálát okozták, több mint tízezret pedig otthona elhagyására kényszerítettek.
Nyitókép: Michele Nucci

Félévnyi eső 36 óra alatt: nemzeti vészhelyzet Olaszországban – képek, videó

A természeti katasztrófában 14 ember vesztette életét, és több tízezernek kellet elhagynia otthonát. Molnár Annával, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetőjével, Olaszország-szakértővel beszélgettünk.

Bár a kárbecslések még folynak, csak a mezőgazdaság területén 2-3 milliárd euróról beszélnek, ami nagyon jelentős – fogalmazott Molnár Anna, aki szerint ennek biztosan sokszorosa lesz a végső szám, tekintve, hogy a természeti katasztrófa az infrastruktúrát, ipart és a turizmust is súlyosan érintette, nem beszélve a lakossági károkról.

Az Olaszország-szakértő elmondása szerint amellett, hogy az egyes kormányzati tagok rögtön feladatul kapták, hogy álljanak elő különfél javaslatokkal a károk enyhítése érdekében, Olaszország vélhetően az Európai Unióhoz fog segítségül fordulni, hogy ismét részesüljön az – évi 500 millió eurós – szolidaritási alapból, amit épp az ilyen helyzetekre hoztak ltre. Az NKE tanszékvezetője megjegyezte, került már sor hasonlóra, amikor tizenhárom évvel ezelőtt földrengés pusztított a dél-európai országban.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MOW MAG (@mow_mag) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Simona Ventura (@simonaventura) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Simona Ventura (@simonaventura) által megosztott bejegyzés

A mostani katasztrófát elsősorban az okozta, hogy az Emilia-Romagna régióban másfél nap alatt több mint 500 milliméter csapadék esett, miközben az éves átlag itt 1000 milliméter körül szokott mozogni. Szerinte erre a 6 hónapnyi csapadékra – 36 óra alatt – vélhetően nem volt felkészülve a víziügyi infrastruktúra, és érthető módon nem bírta a csatornarendszer.

Faenza, 2023. május 22.
Berendezési tárgyak a házak előtt, a közép-olaszországi Faenzában 2023. május 22-én, egy árvíz után. Az elsősorban Emilia Romagna tartományt sújtó áradások tizennégy ember halálát okozták, több mint tízezret pedig otthona elhagyására kényszerítettek.
MTI/AP/LaPresse/Michele Nucci
Berendezési tárgyak a házak előtt, a közép-olaszországi Faenzában 2023. május 22-én, egy árvíz után. Az elsősorban Emilia Romagna tartományt sújtó áradások tizennégy ember halálát okozták, több mint tízezret pedig otthona elhagyására kényszerítettek. MTI/AP/LaPresse/Michele Nucci

Molnár Anna, érzékeltetve a helyzet súlyosságát, hozzátette: 22 folyó lépett ki a medréből, ami több száz földcsuszamlást vont magával. 40 körül van azoknak a településeknek a száma, amelyek érintettek a katasztrófában.

Torino, 2023. május 22.
A medréből kilépett Pó folyó Torinóban 2023. május 21-én. Emilia-Romagna tartományban a folyók, patakok áradása és az esőzés okozta földcsuszamlások miatt a legmagasabb fokozatú készültség van érvényben továbbra is. Az Olaszországot sújtó esőzések halálos áldozatainak száma 14-re emelkedett. Több tízezren kényszerültek otthonuk elhagyására.
MTI/EPA-ANSA/Jessica Pasqualon
A medréből kilépett Pó folyó Torinóban 2023. május 21-én. Emilia-Romagna tartományban a folyók, patakok áradása és az esőzés okozta földcsuszamlások miatt a legmagasabb fokozatú készültség van érvényben továbbra is. Az Olaszországot sújtó esőzések halálos áldozatainak száma 14-re emelkedett. Több tízezren kényszerültek otthonuk elhagyására. MTI/EPA-ANSA/Jessica Pasqualon

Az Emilia-Romagna régió egyébként mind az ipar, mind pedig a mezőgazdaság szempontjából Olaszországnak az egyik leggazdagabb vidéke. De a turizmus sem mellékes – jegyezte meg az Olaszország-szakértő, emlékeztetve: a hétvégi imolai Forma–1-es futamot is kénytelenek voltak törölni, miközben már csúcsra jártak a foglalások erre az időszakra. „Itt a gazdaság gyakorlatilag minden területét érinti a katasztrófa” – ismételte meg.

Faenza, 2023. május 22.
Sarat takarítanak el egy utcáról önkéntesek a közép-olaszországi Faenzában 2023. május 22-én, egy árvíz után. Az elsősorban Emilia Romagna tartományt sújtó áradások tizennégy ember halálát okozták, több mint tízezret pedig otthona elhagyására kényszerítettek.
MTI/AP/LaPresse/Michele Nucci
Sarat takarítanak el egy utcáról önkéntesek a közép-olaszországi Faenzában 2023. május 22-én, egy árvíz után. Az elsősorban Emilia Romagna tartományt sújtó áradások tizennégy ember halálát okozták, több mint tízezret pedig otthona elhagyására kényszerítettek. MTI/AP/LaPresse/Michele Nucci

A víz már elkezdett visszahúzódni, de bizonyos területeken, legfőképp Ravenna környékén továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy a folyók ismét kilépnek a medrükből. Ahol az apadás viszont már megindult, a helyreállítás is megkezdődött – közölte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×