Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
A vatikáni média által közreadott képen Ferenc pápa megmossa egy elítélt lábát az utolsó vacsorára emlékező nagycsütörtöki misén egy római börtönben 2023. április 6-án.  A lábmosási rituáléval minden évben arról megemlékeznek meg, hogy a keresztények hite szerint Jézus Krisztus a kereszthalálát megelőző utolsó vacsora előtt megmosta 12 tanítványa lábát.
Nyitókép: MTI/EPA/Vatikáni Média

A pápa nem vesz részt a nagy hideg miatt a nagypénteki keresztúton

Az időjárás miatt nem vesz részt a péntek esti colosseumi keresztúton Ferenc pápa, akit a múlt héten kezeltek hörghuruttal kórházban - jelentette be közleményben a Vatikán.

A 86 éves egyházfő előzőleg a Szent Péter-bazilikában vesz részt egy nagypénteki szentmisén - közölte Matteo Bruni vatikáni szóvivő.

Pénteken lesz az első alkalom, hogy a pápa nem vezeti a Via Crucis körmenetet, amióta 2013-ban megválasztották. A koronavírus-világjárvány idején a szertartást kevesebb résztvevővel a Vatikánon belül tartották meg, de mindig Ferenc pápa vezette.

A Vatikán közleménye szerint Ferenc pápa a lakosztályából figyelemmel kíséri a szertatást, amely legalább két órán át tart és ezrek vesznek részt benne.

Rómában az előrejelzések szerint 10 Celsius-fok lesz péntek este. A hőmérséklet jelentősen csökkent az elmúlt napokban, csütörtökön egyes római elővárosokban havazott.

A hagyományos szertartás során a pápa rendszerint a szabadban ül a Colosseum felső emeletéhez közel, míg a résztvevők körüljárják az ókori műemléket.

A pápa légúti panaszokkal négy napot töltött a múlt héten kórházban, ahol az antibiotikumos kezelés után gyorsan talpra állt.

Ferenc pápa, aki nagycsütörtökön két szertartáson jelent meg, rendszerint szentbeszédet mond a colosseumi keresztút végén.

Az egyházfő a tervek szerint szombat este a Szent Péter-bazilikában vezeti a húsvéti vigíliát, majd vasárnap szentmisét pontifikál a Szent Péter téren, és a bazilika központi erkélyéről elmondja az Urbi és Orbi áldást.

Az utolsó pápa, aki nem vett részt a nagypénteki szertartáson, II. János Pál volt, akinek az egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy 2005-ben, élete utolsó heteiben elhagyja a Vatikánt.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×