2026. március 11-én Sofiane Milous szórólapokkal járta a Párizstól északra fekvő Le Bourget utcáit. Az önkormányzati választáson induló zöld jelölt egyik kampánytémája egy tervezett adatközpont létesítésének megállítása volt. Milous azzal érvelt, hogy a létesítmény fokozhatja a helyi hőszigethatást és a zajt, miközben a területigényéhez képest kevés munkahelyet teremt.

Milous erőfeszítései nem jártak sikerrel. A francia belügyminisztérium szerint az első fordulóban 319 szavazatot, a leadott érvényes voksok 8,56 százalékát kapta csupán. Ám arra felhívta a figyelmet, hogy amit hajlamosak vagyunk megfoghatatlan „felhőként” elképzelni, az valójában földterületet foglal, zajt kelthet, hőt termel és akár helyi választási kampánytémává is válhat.

Brüsszel viszont többet akar

Miközben Le Bourget-ban egy adatközpont ellen kampányoltak, Brüsszel néhány hónappal később egy olyan infrastruktúra kiépítésére tett javaslatot, amelynek mérete sokszor akkora, mint a francia létesítményé lenne.

2026. július 30-án az Európai Unió pályázatot írt ki legfeljebb hét AI-gigagyár létrehozására. A konstrukció mögött akár 10 milliárd euró uniós és tagállami finanszírozás állhat, amelynek legalább 20 milliárd euró magántőkét kellene megmozgatnia. Azaz a potenciális beruházás meghaladja a 30 milliárd eurót.

Ez már messze nem az az Európa, amelynek AI-politikájáról elsősorban a szabályozás jut eszünkbe. Az EU aktívan fel akarja építeni azt a számítási kapacitást is, amelyen a következő generációs modelleket fejleszteni és futtatni lehet.

Henna Virkkunen, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke a program meghirdetésekor úgy fogalmazott: „Access to the raw scale of computing power within AI Gigafactories is a strategic necessity for Europe”, vagyis ekkora számítási teljesítményhez hozzáférni Európa számára stratégiai szükségszerűség.

A gigagyárak ráadásul nem üres terepen jelennek meg: az Európai Bizottság szerint már 19 AI Factory és 13 hozzájuk kapcsolódó antenna hálózata épül, amelynek célja, hogy startupok és kisebb vállalatok is hozzáférhessenek AI-ra optimalizált szuperszámítógépekhez.

Magyarország egyike annak a hét uniós tagállamnak (Belgium, Ciprus, Írország, Lettország, Málta és Szlovákia mellett), ahol AI Factory Antennát jelöltek ki.

Ebben a rendszerben az antenna egy kaput jelent a közös európai számítási infrastruktúrához. Ezen keresztül a hazai kutatók és vállalkozások úgy férhetnek hozzá nagy teljesítményű erőforrásokhoz, hogy maga a fő szuperszámítógép máshol működik.

Európai infrastruktúra, amerikai gyorsítókkal

A „saját európai AI” kifejezést azonban óvatosan kell használnunk. Az EU gigagyárai európai földön, európai finanszírozással és európai intézményi keretek között működhetnek, de a legfontosabb hardver nem feltétlenül Európából érkezik.

A bizottság a 2026-os tenderrel párhuzamosan három amerikai félvezetőipari vállalattal, az AMD-vel, az Nvidiával és a Qualcommal írt alá szándéknyilatkozatot, hogy a pályázó konzorciumok hozzáférjenek a szükséges hardverhez.

Ez meglehetősen paradox helyzetet teremt. Hogyan erősítheti a technológiai szuverenitást egy infrastruktúra, amelynek kulcsfontosságú alkatrészei külföldi cégektől érkeznek?

A 30 milliárd eurós európai számítási hálózat stratégiai értékét ugyanis nemcsak az határozza meg, hogy ki működteti a kapacitást, kik férhetnek hozzá, hanem az is, hogy hol készültek a benne lévő chipek, illetve hogy milyen mozgástere lesz Európának akkor, ha a globális ellátási láncokban zavar támad.

A tökéletes szuverenitás beszállítói lánc tekintetében természetesen máshol sincs feltétlenül meg. Az európai autó-, gyógyszer- vagy energetikai ipar sem kizárólag helyben előállított alkatrészekkel működik.

A három amerikai chipgyártóval kötött megállapodás inkább arra világít rá, hogy az AI-szuverenitás érdemi mércéje a kitettség és a kontroll lehet. Az, hogy van-e elegendő alkupozíciónk ahhoz, hogy egy kritikus technológiához való hozzáférés ne kizárólag más szereplők döntésén múljon.

További kihívás, hogy a gépeknek áram is kell, a keletkező hőt is el kell vezetni, az adatközpontot pedig rá kell kapcsolni a hálózatra. A Nemzetközi Energiaügynökség 2026-os elemzése szerint az adatközpontok globális villamosenergia-fogyasztása 2025-ben 17 százalékkal nőtt, az AI-ra fókuszáló adatközpontoké pedig 50 százalékkal. Beszédes, hogy miközben a világ teljes áramigénye csupán körülbelül 3 százalékkal emelkedett.

Az algoritmus hálózata

Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség vezetője kiválóan foglalta össze: „There is no AI without energy”, vagyis nincs mesterséges intelligencia energia nélkül. Az IEA 2026-os előrejelzése szerint az adatközpontok éves globális villamosenergia-fogyasztása a 2025-ös 485 TWh-ról 2030-ra mintegy 950 TWh-ra nőhet, miközben az AI-központú létesítmények fogyasztása ugyanebben az időszakban akár meg is háromszorozódhat.

A 950 TWh óriási mennyiség, de még ez is csak körülbelül 3 százalékát jelentené a világ 2030-ra becsült teljes villamosenergia-fogyasztásának. Az IEA elemzésének fontosabb tanulsága ezért nem maga a teljes igény, hanem az, hogy az adatközpontok nagy teljesítményt koncentrálnak néhány konkrét helyre.

Ez pedig stratégiai kérdéseket vet fel. Hiszen az éves országos termelés papíron lehet elegendő, miközben egy adott ipari térségben nincs szabad hálózati kapacitás egy új, nagy fogyasztó gyors csatlakoztatására.

Az IEA számításai szerint Európában az adatközpontok áramfogyasztása 2024 és 2030 között több mint 45 TWh-val, mintegy 70 százalékkal emelkedhet, így a verseny egy része azon múlik majd, hol lehet időben új termelést, vezetékeket, alállomásokat és rugalmas fogyasztást rendszerbe állítani.

A technológiai cégek azonban nem csupán passzív fogyasztói az energiarendszernek. Hosszú távú áramvásárlási szerződésekkel, saját termeléssel, tárolással vagy rugalmasabb adatközponti működéssel a fenntarthatósághoz is hozzá tudnak járulni.

Ettől még lehetnek helyi egyensúlytalanságok. Amszterdam például 2025-ben ötéves szünetet jelentett be az új adatközpont-fejlesztésekre. Alexander Scholtes alpolgármester 2026-ban úgy fogalmazott, hogy a városoknak korlátozott a területük, az elektromos kapacitásuk és a hálózatbővítésre rendelkezésre álló helyük, és náluk a lakhatás az egyik legfontosabb prioritás.

Írország már most elképesztő számokat mutat. 2025-ben az adatközpontok az ország villamosenergia-fogyasztásának 23 százalékát adták, szemben a 2015-ös 5 százalékkal. A fogyasztásuk egyetlen év alatt 10 százalékkal, 6973-ról 7663 GWh-ra nőtt, miközben minden más felhasználóé összesen 2 százalékkal emelkedett.

Itthon is fontos kérdés

Magyarország az AI Factory Antenna miatt érintett. Ez a rendszer a magyar innovációs közösséget köti össze az európai AI-ra optimalizált szuperszámítógépes infrastruktúrával.

Közben az itthoni energetikai helyzet is gyorsan változik. 2025-ben a megújuló források a magyar bruttó villamosenergia-fogyasztás 28,3 százalékát adták, szemben a 2024-es 24,1 százalékkal. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a magyar naperőművek 2025-ben már 4,5-szer annyi villamos energiát termeltek, mint öt évvel korábban.

Plusz-mínusz

Mindeközben Európa szabályozza is az iparágat, amelynek fizikai infrastruktúráját milliárdokból bővíti. Három nappal a gigagyári pályázat július 30-i meghirdetése után, 2026. augusztus 2-án alkalmazandóvá váltak az AI Act új átláthatósági kötelezettségei.

Az 50. cikk alapján többek között jelezni kell, ha valaki AI-rendszerrel lép kapcsolatba, illetve meghatározott esetekben az AI által generált vagy manipulált tartalom mesterséges eredetét is fel kell tüntetni.

Az EU tehát egyszerre próbál piacot szabályozni és saját számítási infrastruktúrát építeni. A több mint 30 milliárd eurós gigagyári program ugyanakkor azt is láthatóvá teszi, hogy a technológiai autonómia nem születik meg pusztán attól, hogy szervertermeket húzunk fel európai földön, ha közben a gyorsítóchipek hozzáférése, a hálózati kapacitás és a helyi engedélyezés továbbra is kritikus feltétel.

Le Bourget-ban mindez a kérdéskör 319 szavazatban testesült meg, Brüsszelben pedig hét gigagyár és több mint 30 milliárd euró formájában. A két szám mégis ugyanarról a kérdésről szól.

Az AI-szuverenitás nem azt jelenti, hogy minden chipet az öreg kontinensen gyártsunk, hanem azt, hogy Európának legyen annyi saját számítási kapacitása, energiája, tudása és alkupozíciója, hogy egy stratégiai technológiában a saját útját tudja járni.

A cikk szerzője Sebestyén Géza, a BCE egyetemi docense, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője