Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
modern aircraft of an airfield
Nyitókép: frankpeters/Getty Images

Szóltak neki, mégis beszívta a hajtómű a reptéri munkást

Az alabamai reptér dolgozója szilveszterkor halt meg, miután egy repülőgép hajtóműve magába szippantotta.

A nő, akit Courtney Edwards-ként azonosított az őt képviselő szakszervezet, azzal vétett hibát, hogy túl közel ment egy, már kapunál álló repülőgéphez, amelynek "legalább az egyik" hajtóműve működött, ez pedig beszippantotta őt. A halálát követő vizsgálatok rávilágítottak: többször is figyelmeztették a tragédiát megelőzően arra, hogy tartson nagyobb távolságot a hajtóművektől - írja a The Guardian.

Ezen felül éppen a kérdéses, balesetet okozó gép megérkezése előtt tíz perccel tartottak számára és más reptéri dolgozók számára is biztonsági megbeszélést arról, hogyan mozogjanak a repülők körül.

Az American Eagle repülőgépének pilótái azért döntöttek úgy, hogy a hajtóművet még két percig járatják, mert

a segédhajtómű nem működött,

és a gépet nem tudják csatlakoztatni földi áramforráshoz - áll a repüléssel kapcsolatos haláleseteket vizsgáló ügynökség jelentésében. A dokumentum rögzíti: a hajtómű működésséről tájékoztatták is a reptéri dolgozókat.

Az American Eagle belső szabályai szerint 4,5 méteres távolságot kell tartani a hajtóműtől addig, amíg annak lapátjai forognak. A két biztonsági megbeszélésen elhangzott, hogy senki ne menjen a géphez, amíg a hajtómű nem állt le.

Edwardsnak ezen felül még egyszer szólt egy kollégája, hogy vigyázzon.

Ennek ellenére a gép elé ment, a hajtómű beszippantotta és meghalt.

A földi kiszolgálószemélyzet egy csattanást hallod, a gép pilótái pedig érezték, hogy hevesen remeg a hajtómű, ezután jöttek rá, mi történt.

A gépen 63 utas tartózkodott.

Courtney Edwards az American Airlines leányvállalatának, a Piedmont Airlinesnak dolgozott földi kiszolgálóként. A Communication Workers of America szakszervezet közleménye "szívszorítónak" és "szörnyű tragédiának" nevezte Edwards halálát. A háromgyermekes nő családjának gyűjtést indítottak.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Megszólalt a Széchenyi István Egyetem a vitnyédi migránstábor-ügyben

Megszólalt a Széchenyi István Egyetem a vitnyédi migránstábor-ügyben

A Széchenyi István Egyetem reagált azokra az információkra, amelyek a vitnyéd-csermajori ingatlannal kapcsolatban kerültek nyilvánosságra. Az intézmény közlése szerint a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum fenntartói feladatait 2023-ban vette át, az ehhez kapcsolódó ingatlanegyüttes pedig 2024-ben került részben a tulajdonába, részben a vagyonkezelésébe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×