Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal A fegyveres konfliktusok során elkövetett szexuális erőszak megelőzéséről szóló londoni konferencián 2022. november 28-án.
Nyitókép: MTI/KKM

Szijjártó Péter: gyorsan terjednek a szélsőséges ideológiák

A világ üldözött keresztény közösségei a gazdasági nehézségek ellenére is számíthatnak Magyarország támogatására, a kormány elkötelezett az eddigi programok folytatása mellett – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Londonban.

A tárcavezető a fegyveres konfliktusok során elkövetett szexuális erőszak megelőzéséről szóló londoni konferencián kiemelte, hogy hazánk több mint ezeréves keresztény államisággal rendelkező nemzetként felelősséget érez az üldözött keresztények iránt világszerte.

Hangsúlyozta: ezért indították el öt évvel ezelőtt a Hungary Helps programot, amelynek keretében már körülbelül 80 millió dollárt fordítottak egyebek mellett otthonok és intézmények újjáépítésére, iskolák és kórházak működtetésére, gazdasági támogatásokra annak érdekében, hogy lehetővé tegyék az érintettek helyben maradását vagy hazatérését.

Tájékoztatása szerint 54 országban mintegy egymillió embernek nyújtott segítséget Magyarország.

Szijjártó Péter a brit külügyi tárca által szervezett rendezvényen

sajnálatosnak nevezte, hogy a 21. században is gyorsan terjednek különböző szélsőséges ideológiák,

és még mindig sokak vannak kitéve etnikai és vallási alapú üldöztetésnek, ami gyakran együtt jár a szexuális erőszakkal is.

Kiemelte, hogy a magyaroknak történelmi tapasztalataik vannak ezzel kapcsolatban, miután az országot szélsőséges ideológiák szállták meg a második világháború alatt és azt követően is, és ekkor számos helyi nő lett szexuális erőszak áldozata.

London, 2022. november 28.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal A fegyveres konfliktusok során elkövetett szexuális erőszak megelőzéséről szóló londoni konferencián 2022. november 28-án.
MTI/KKM
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal A fegyveres konfliktusok során elkövetett szexuális erőszak megelőzéséről szóló londoni konferencián 2022. november 28-án. MTI/KKM

A miniszter arról számolt be, hogy ezért hazánk kiemelt figyelmet fordít erre a területre, és külön támogatást nyújtott például a nigériai katolikus egyháznak és az iraki káld katolikus egyháznak az iszlamista terroristák áldozatává vált lányok és nők rehabilitációjának elősegítésére.

A magyar kormány minden gazdasági nehézség, az európai recesszió és a fennálló kihívások ellenére is elkötelezett ezen programok folytatása mellett, az üldözött keresztény közösségek továbbra is számíthatnak Magyarország támogatására – jelentette ki.

A miniszter az M1 kérdésére felelve beszélt brit kollégájával folytatott tárgyalásáról is:

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×