Infostart.hu
eur:
356.33
usd:
308.44
bux:
132231.01
2026. június 10. szerda Gréta, Margit
A vatikáni média által közreadott kép Ferenc pápáról a bíborosok konzisztóriumán a Vatikánban 2022. augusztus 29-én. Két nappal korábban a római katolikus egyházfő előtt húsz új bíboros tette le esküjét.
Nyitókép: MTI/EPA/Vatikáni média

Ferenc pápa: a vallással soha nem igazolható az erőszak

Bahreinben azt mondta, a vallási vezetőknek szembe kell szállni "a hatalmasok gyermeteg háborús szeszélyeivel".

A fegyverkezési verseny ellen emelt szót Ferenc pápa pénteken a Bahreinben megrendezett vallásközi párbeszéden, egyúttal bírálta a kelet-nyugati szembenállást, és felszólította a vallási vezetőket, működjenek együtt a békéért.

A katolikus egyházfő a királyságban megrendezett Bahreini Fórum a Párbeszédért: Kelet és Nyugat az Emberi Együttélésért című nemzetközi vallásközi konferencia záróbeszédében leszögezte: a vallást soha nem szabad az erőszak igazolására használni,

a hit vezetőinek pedig szembe kell szállniuk a hatalmasok "gyermeteg" háborús szeszélyeivel.

Több mint ezer politikai és vallási vezető előtt elmondott beszédében azt mondta, "a hatalmasok a pártos érdekekért folytatott elszánt harcra összpontosítanak és befolyási övezeteket rajzolnak át". Felhívta rá a figyelmet, hogy ez a logika mindenekelőtt a "Kelet és a Nyugat" közötti ellentétben nyilvánul meg, amely "egyre inkább két szemben álló tengerhez hasonlít", utalva ezzel az ukrajnai konfliktusra, amely ellen február 24. óta többször élesen szót emelt.

Elítélte egyben a "despotikus, imperialista, nacionalista és populista elképzeléseket" is, és kiemelte, hogy a globalizált világban csak közösen, egymással együttműködve lehet előrejutni.

Hamad bin Isza Ál Halifa bahreini király a tanácskozáson közös erőfeszítést sürgetett Oroszország ukrajnai háborújának leállítására és a béketárgyalások előmozdítására, "az egész emberiség javára".

Ez a második alkalom, hogy Ferenc pápa egy a Perzsa-öböl-menti országba látogat; először az Egyesült Arab Emírségeket kereste fel 2019-ben. Akkori, mérföldkőnek számító útján Ahmed el-Tajeb sejkkel, a kairói al-Azhar mecset nagyimámjával aláírta a katolikus-muszlim testvériséget előmozdító dokumentumot.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.

Európai Bizottság: Magyarország hivatalosan benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét

Miután itthon korrupcióellenes törvénycsomagot nyújtott be a kormány, Brüsszelben is beadta a tervet az uniós pénzek hazahozatalára. Ez olyan beruházásokat is tartalmaz, amelyek olyan ágazatokat támogatnak, mint az energiaipar, a lakhatás, a közlekedés, a vállalkozások. Az EU értékeli a tervet, amit júliusban fogadhatnak el.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×