Infostart.hu
eur:
355.26
usd:
307.91
bux:
133761.24
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Matjaz Han szlovén gazdaságfejlesztési és technológiai miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatón Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. október 11-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Szijjártó Péter: az ukrajnai háború fokozza a terrorveszélyt is

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a háború miatt kialakult élelmiszerválság kedvez a szélsőséges nézetek terjedésének és így a terrorizmusnak is.

Szijjártó Péter az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni globális koalíció külföldi harcosokkal foglalkozó munkacsoportjának budapesti ülésén hangsúlyozta, hogy most az ukrajnai háború köti le a nemzetközi figyelmet, de nem szabad elfeledkezni a már korábban keletkezett biztonsági kihívásokról sem, amelyek "egyáltalán nem veszítettek sem a súlyukból, sem az intenzitásukból".

Beszédében rámutatott, hogy a terrorszervezetek az ilyen instabil helyzeteket mindig megpróbálják a maguk javára fordítani, így az IÁ vezetői is újabb európai merényleteket sürgettek az utóbbi időben, ezért is kulcsfontosságú a szomszédos országban zajló fegyveres konfliktus mihamarabbi lezárása.

Hozzátette, ez abból a szempontból is rendkívül lényeges, hogy az orosz és az ukrán gabonaexportnak jelentős a szerepe számos, egyébként is instabilitásra hajlamos ország élelmiszerellátásában.

"Éhínségek esetén a szélsőséges ideológiák sokkal könnyebben tudnak terjedni, az erőszak felüti a fejét, és ilyenkor részben súlyos elvándorlási hullámok indulnak, részben pedig a terrorizmus legjobb táptalaja jön létre"

- figyelmeztetett.

Szijjártó Péter kitért a terrorizmus és az illegális migrációs hullámok közötti összefüggésre is, kiemelve, hogy a merénylők könnyen meg tudnak bújni az ellenőrizetlenül érkező emberáradatban.

Aláhúzta: Magyarország déli határán idén eddig 215 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg, csak idén 1500 embercsempész ellen indult eljárás, a nyugat-balkáni útvonalon keresztül érkezők száma pedig már hasonlít a 2015-ös bevándorlási válság időszakában tapasztalthoz.

"Ezek a migránsok már teljesen új dimenzióját hozzák az erőszaknak és agresszivitásnak,

ugyanis most már fel vannak fegyverezve, éles fegyverekkel jönnek, egymásra lőnek és fenyegetik a magyar határt védő rendőröket és katonákat" - fogalmazott.

"Minden eddiginél jobban és erőteljesebben kell támogatni a nyugat-balkáni országokat annak érdekében, hogy garantálni tudják a saját és ezáltal a mi biztonságunkat is" - szögezte le, hozzáfűzve, hogy az Európai Uniónak világos üzenetet kellene közvetítenie, miszerint nem érdemes megindulni a kontinens felé.

A miniszter elmondta, hogy Közép-Európa számára a biztonság és a stabilitás kérdése, a terrorizmus elleni küzdelem ügye mindig is kiemelt jelentőséggel bírt. Közölte, ebben a régóta nem tapasztalt súlyosságú és összetettségű biztonsági válsághelyzetben fontos összefogni a Nyugat-Balkánnal a hatékony terrorellenes fellépés érdekében.

Beszélt az üldözött keresztények védelméről is, és kijelentette, hogy a Hungary Helps programban már mintegy félmillió ember otthon maradását vagy hazatérését segítették a helyi életkörülmények javítása révén.

Hangsúlyozta: a programot a magyar kormány a gazdasági nehézségek ellenére is folytatni fogja.

Az Iszlám Állam elleni, jelenleg nyolcvan országot tömörítő globális koalícióhoz Magyarország már a 2014-es létrejöttekor csatlakozott. A külföldi harcosokkal foglalkozó munkacsoportnak 44 tagja van, és évente négyszer ülésezik, ezúttal Budapesten. Ez az első alkalom, hogy a három elnöklő országon - Hollandia, Törökország, Kuvait - kívül ül össze a munkacsoport.

Címlapról ajánljuk
„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató Magyar Péterrel

„Rajta vagyunk az állami vagyon visszaszerzésén” – kormányszóvivői sajtótájékoztató Magyar Péterrel

Milliárdok indulnak a kórházi klímaügy rendezésére, átvilágítják a 100 milliárdos mohácsi Duna-híd ügyét, számokra támaszkodva csökkentik a beruházás értékét. Dekriminalizálják a kriptózást, az uniós pénzek hazahozatalához szükséges 27 szupermérföldkövet pedig rövidesen teljesítik. A vagyonadónál a 2025 végi állapot számít majd Magyar Péter miniszterelnök javaslata szerint. Néhány ügyben a Kormány.hu-n társadalmi konzultáció jön.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Időjárás-előrejelzés érkezett: jön a kánikula, ekkor robban be a nyár Magyarországon

Időjárás-előrejelzés érkezett: jön a kánikula, ekkor robban be a nyár Magyarországon

Május végén Nyugat-Európában több hőmérsékleti rekord is megdőlt, mikor egy hőkupola tartósan kiugróan magas hőmérsékletet eredményezett több országban is. Hazánkban ebben az időben szintén meleg idő volt, de nem volt extrém a hőség, de nem volt extrém a hőség, ahogy most, június elején sem robbant még be az igazi nyár. A kérdés az, hogy a következő hetekben és a nyár hátralévő részében mennyire kell hasonlóan tartós hőségre készülni. Lapunknak a Weather on Maps meteorológusai elmondták, hogy június végén és július elején már nagy valószínűséggel kialakulhat egy legalább hét-tíz napos, összefüggő hőhullám térségünkben, miközben a szezonális előrejelzések Nyugat- és Közép-Európára továbbra is száraz, meleg mintázatot jeleznek előre. A frissebb rövid távú előrejelzések szerint ugyan egy hidegfront hoz átmeneti lehűlést és zivatarokat, a hosszabb távú trendek már a nyári hőhullámok esélyének növekedését mutatják.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×