Infostart.hu
eur:
385.33
usd:
331.92
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke egy észak-koreai rakétatüzérségi egység lőgyakorlatát felügyeli egy meg nem nevezett támaszponton 2019. május 9-én. Az állami média szerint különféle nagy hatótávolságú csapásmérő eszközöket vetettek be a gyakorlaton.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE

Kísérletezés - Észak-Korea atomfegyverekkel repked

A robotrepülőgép-kísérleteket az ENSZ nem tiltja, ellentétben a ballisztikus rakétákkal, amelyekről Dél-Korea és Japán általában beszámol.

Észak-Korea nukleáris fegyverek szállítására tervezett, nagy hatótávolságú robotrepülőgépeket tesztelt - jelentette csütörtökön a helyi média.

A fegyverkísérletet személyesen felügyelte Kim Dzsong Un észak-koreai vezető - számolt be a KCNA állami hírügynökség.

Phenjan idén rekordszámú fegyvertesztet hajtott végre, ami fokozta a feszültséget a Koreai-félszigeten, és felerősítette a félelmeket, hogy 2017 óta először nukleáris kísérletet hajt végre.

A KCNA jelentése szerint a robotrepülőgépek, amelyek kétezer kilométert tettek meg a Sárga-tenger felett, sokkal alacsonyabb magasságban haladtak, mint a ballisztikus rakéták, ami megnehezíti észlelésüket és elfogásukat.

Kim Dzsong Un szerint az ország nukleáris harci erői "teljes mértékben felkészültek egy valódi háborúra", és a tesztek újabb figyelmeztetést jelentenek az ellenséges országok számára.

A szerdai tesztek után Kim azt mondta, hogy országának "ki kell terjesztenie a stratégiai nukleáris fegyveres erők működési körét" - emelte ki a KCNA.

A robotrepülőgép-kísérleteket az ENSZ nem tiltja, ellentétben a ballisztikus rakétákkal, amelyekről Dél-Korea és Japán általában beszámol. Egyik ország sem számolt be a szerdai tesztről - emlékeztetett az AFP francia hírügynökség.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

Emelkednek az amerikai tőzsdék, szárnyalnak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×