"Felöltözve alszom, hogy ha bombáznak, gyorsan tudjak menekülni. A robbanás megrázta a lakást, a hang leírhatatlan volt, akár egy földrengés. Gyűlölöm, gyűlölöm, azt akarom, hogy véget érjen a háború!" – mondja Tamara. A 85 éves asszony az iskolától 100 méterre főzött krumplit, amikor hajnali fél ötkor a támadás bekövetkezett – könnyek között idézte fel a nap eseményeit.

Kosztyantinyivka, Kramatorszk és Szlovjanszk lakosai mind azt mondták a The Guardian újságíróinak, hogy az elmúlt két hétben csökkent a támadások intenzitása, de az harcok továbbra is folytatódnak, a távolban hallani lehetett a lövések és rakétatűz hangját.

Nem hitték volna, hogy eddig tart a háború

Olga Szlovjanszk mellett rázta le egy barackfa termését, hogy hazavigye, amikor elmesélte, hogyan telnek napjai.

"Az utóbbi napok csendesek voltak. A háború első napja óta itt élek. Pokoli itt élni, nem értem, miért támadta meg Oroszország Ukrajnát" – mondta az 55 éves nő, aki Tamarához hasonlóan nem akarta megadni vezetéknevét.

A három város fontos célpont az orosz offenzívában, amely Donyeckkre és Luhanszkra összpontosít. A helyi lakosok közül kevesen gondolták volna, hogy így elhúzódik a háború: most már sokan érzik úgy, hogy

ez a konfliktus örökké tart.

A NASA műholdképei igazolják a helyi lakosok tapasztalatait: kevesebb tüzet látnak, azaz valószínűleg kevesebb a támadás. Egyes elemzők szerint ez a lőszerraktárakra és parancsnoki állásokra mért ukrán csapások eredménye lehet: a lakosok mégsem hajlandóak elhinni, hogy ez több mint átmeneti szünet.

Átmeneti állapot hónapokon át

A háború előtt a 43 éves Mikola Puskaruk gyermekfociedző volt Kramatorszkban: most esténként a városbéli férfiakkal focizik, gyerekeket nem tud edzeni.

"Február 24. után az életem a feje tetejére állt, a városunk katonai bázissá változott, fejlődése leállt. Azóta nincs munka. Az emberek csak a megtakarításokból és a humanitárius segélyekből élnek túl. A háború első hetében kimenekítettem a szüleimet Dnyipróba. Megpróbáltam ott új életet kezdeni, másfajta munkát szerezni, de nem sikerült, ezért visszajöttem. Élelemért cserébe önkénteskedem" – meséli.

"Az élet ebben a városban veszélyes – mondja barátja, a 36 éves Olena Kolisnik, aki virágüzletet vezet. – Tudjuk, hogy Oroszország megpróbálja elfoglalni ezt a várost.

Egyelőre minden rendben van, de nem akarom megvárni, hogy az orosz csapatok ideérjenek.

Ha úgy gondolom, hogy jönnek, akkor elmegyek Dnyipróba" – mondja, hozzátéve, hogy megélte már azt is, hogy egy orosz rakéta elrepül a feje fölött.

Mindenkit megrémít a háború

Hogy a háború innen hová tart, és meddig húzódik el, azt kevesen merik megtippelni. Az ukránok arra készülnek, hogy Herszon lesz a támadások középpontja: a nyugati ügynökségek szerint azonban az orosz offenzíva kifulladhat. A civileket most a rakétacsapások veszélyeztetik a legjobban. Sokak számára azonban a rakétacsapások problémájánál sokkal jelentősebb a vízhiány, valamint a gáz- és áramellátási problémák. A 64 éves Natalja Zukerman és szomszédja, a 74 éves Ljudmjla Jurko egy kramatorszki parkban lévő vízgyűjtő ponttól sétálva panaszkodott a körülményekre.

"Nincs víz, nincs jég és nem engedhetem meg magamnak a vodkát. Pedig

a vodka az egyetlen dolog, ami átsegíthet

ezen" – mondta Zukerman.

"Nézze meg a ruhámat. A háború előtt túlsúlyom volt, ezt tette velem ez a fél év" – mondta Jurko, megrángatva a szegélyét, hogy megmutassa, milyen lazán lóg rajta.

Olena Kolisnik összefoglalója sokakra igaz – a háború folytatódik, és ez megrémít mindenkit.