eur:
393.82
usd:
365.64
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Zuhan az orosz GDP, de ez mindenkinek baj - a háború csütörtöki hírei

Kolosszális hibának tartja Ukrajna lerombolását Putyin oligarchája. Moszkva szerint a nyugati műholdak „az ellenséget segítik”. Egész nap frissülő hírfolyam.

2022.06.30. 21:42

Bekérették a moszkvai brit nagykövetet

Bekérették a brit nagykövetet a moszkvai külügyminisztériumba a londoni vezetés Oroszországot és Vlagyimir Putyin elnököt sértő nyilatkozatai miatt - közölte az orosz diplomáciai tárca.

A minisztérium beszámolója szerint jegyzékben tiltakoztak Deborah Bronnert nagykövetnél a brit kormány "arcátlan kijelentései" miatt, amelyekkel "megsértették Oroszországot, Oroszország vezetőjét és hatóságai képviselőit, valamint az orosz népet". "Egy kulturált közegben az ilyen kijelentésekért illik bocsánatot kérni" - ismertette a tárca.

A TASZSZ orosz hírügynökség ezzel összefüggésben felidézte Ben Wallace brit védelmi miniszter LBC rádiónak adott szerdai nyilatkozatát, amelyben sértő kijelentéseket tett Putyinra és Maria Zaharova külügyi szóvivőre. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője arcátlannak nevezte az elmondottakat, hozzátéve, hogy viselkedésével a miniszter "árnyékot vet Nagy-Britanniára". A minisztérium felhívta Bronnert figyelmét arra is, hogy Oroszország elfogadhatatlannak tartja a Nagy-Britannia által terjesztett hamis információkat, miszerint Moszkva atomfegyverek bevetésével fenyegetőzik. (MTI)

2022.06.30. 20:33

Magasra srófolta Erdogan az árat

Madridi csúcstalálkozóján a NATO hivatalosan is felkérte Svédországot és Finnországot, hogy csatlakozzon az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez. Előzőleg Törökország felhagyott hetek óta hangoztatott vétójával, és beleegyezett a két északi ország NATO-tagságának támogatásába

2022.06.30. 19:41

Kis-Benedek József: az atom-, illetve tömegpusztító fegyverekről is megegyezett a NATO

A madridi NATO-csúcs első napján Joe Biden bejelentette: az Egyesült Államok jelentősen emeli katonai jelenlétét Európában. Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő szerint ez egyértelmű üzenet Oroszországnak is.

2022.06.30. 19:15

NATO-csúcs: 800 millió dolláros Ukrajnát támogató csomagot jelentett be Joe Biden

Boris Johnson brit miniszterelnök arra figyelmeztetett Madridban, hogy nem minden ország tekinti az orosz inváziót Vlagyimir Putyin felelősségének.

2022.06.30. 18:53

Visszavesz az ukrán menekülteknek nyújtott kedvezményekből Szlovákia

Júliustól szeptemberig megháromszorozzák a menekültek elszállása után nyújtott támogatás összegét Szlovákiában, és a hozzájárulás kérvényezése is egyszerűbb lesz – közölte a szlovák közlekedési minisztérium. Július 1-jétől ugyanakkor korlátozzák az ukrajnai menekültek ingyenes utazását. Az ingyenes utazást az érkezés óta eltelt napok száma alapján korlátozzák.

2022.06.30. 17:55

Fejlemény az Ukrajnában halálra ítélt britekkel kapcsolatban

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) arra kérte Moszkvát, hogy ne végezzen ki két brit katonát, akiket az ukrajnai oroszbarát szakadár hatóságok halálra ítéltek, mert Mariupolban az ukrán hadsereggel harcoltak az Oroszország indította háborúban.

2022.06.30. 16:52

Megállapodással erősíti az unió az ukrán exportot

Az Európai Unió Ukrajnával és Moldovával írt alá közúti árufuvarozásról szóló megállapodásokat a két ország exportjának támogatása érdekében – közölte az Európai Bizottság.

A brüsszeli közlemény szerint a megállapodások hozzá fognak járulni az ellátási láncok biztosításához, beleértve az élelmezésbiztonságot, miután Oroszország Ukrajna elleni háborúja akadályozza a hagyományos közlekedési útvonalakat. Az EU és Ukrajna továbbá megállapodást írt alá az ország transzeurópai közlekedési hálózatának (TEN-T) és az EU és Ukrajna közötti infrastrukturális összeköttetésének a javítása céljából – tájékoztattak.

A bizottsági közlemény Adina Valean közlekedési biztost idézte, aki az aláírásokat követően azt mondta: a két megállapodás újabb példa arra, hogy az EU milyen konkrét módokon támogatja Ukrajnát és Moldovát. Az EU részben liberalizálja az ukrán és moldovai fuvarozók közúti szállítását az EU-ban, hogy a két ország importálni tudja a szükséges árukat. Tájékoztatása szerint az EU lépéseket tett annak érdekében is, hogy Ukrajnát az infrastruktúra tekintetében bekösse az uniós hálózatokba, ami segíteni fogja az újjáépítési erőfeszítések irányítását a háborút követően.

A közúti szállítási megállapodások meg fogják könnyíteni az EU, Ukrajna és Moldova közötti áruszállítást, lehetővé téve a fuvarozók számára, hogy az ilyen típusú műveletekhez szükséges engedélyek nélkül átutazzanak egymás területein, illetve beutazzanak az Európai Unióba. (MTI)

2022.06.30. 16:45

Ismét ukrán kézen a legendás és fontos Kígyó-sziget

A létfontosságú fekete-tengeri sziget visszaszerzése gyengíthet egy jövőbeni orosz partmenti szárazföldi támadást.

2022.06.30. 15:54

Elkészült az acélkerítés a lengyel–fehérorosz határon

Mateusz Morawiecki szerint Vlagyimir Putyinék a menekültekkel tesztelték a határt a háború előtt.

2022.06.30. 13:01

Egymilliárd eurós egyezség született a NATO-csúcson

A tagállamok közül 22 írta alá a madridi megállapodást. Egy innovációs alap jön létre, polgári és katonai felhasználású technológiákat fejlesztenek belőle.

2022.06.30. 12:30

Egymilliárd font

Újabb egymilliárd font értékű katonai segélyt nyújt Ukrajnának a brit kormány - közölte csütörtökön a londoni miniszterelnöki hivatal.

A Downing Street tájékoztatása szerint a segélycsomagot Boris Johnson brit miniszterelnök jelentette be a madridi NATO-csúcstalálkozón.

Johnson szóvivője szerint a katonai segítség értékének emelése egyben új szakaszt is nyit a nemzetközi közösség által Ukrajnának nyújtott támogatásban, a segélycsomag ugyanis ezúttal már magasan fejlett légvédelmi rendszereket, pilóta nélküli légi járműveket, elektronikai hadviselésre alkalmas innovatív, új eszközöket, az ukrán katonáknak pedig több ezer alapvető fontosságú személyes felszerelési tárgyat tartalmaz.

A Downing Street szerint az új csomag egyben az első lépés abban az irányban, hogy Ukrajna az orosz invázió elleni eddigi védekező szakasz után képessé váljon támadó hadműveletekre is az orosz szárazföldi erők ellen, szuverenitásának helyreállítása végett.

Nagy-Britannia régóta Ukrajna egyik legnagyobb nyugati fegyverellátója, és a csütörtökön bejelentett újabb támogatással 2,3 milliárd fontra emelkedik az átfogó orosz támadás február végi kezdete óta Ukrajnának nyújtott brit katonai segély értéke.

London eddig is több száz hordozható légvédelmi rakétarendszert, több mint ötezer könnyű páncéltörő fegyvert, nagy hatótávolságú precíziós rakétafegyverzeti rendszereket, páncélozott járműveket, a hadszíntéri utánpótlás eljuttatására szolgáló, nagy teherbírású drónokat, több ezer éjjellátó berendezést, 155 milliméteres önjáró tüzérségi lövegeket és tüzérségi ütegek lokalizálására alkalmas radarrendszereket adott át az ukrán hadseregnek.

Boris Johnson minapi kijevi látogatásán felajánlotta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek azt is, hogy Nagy-Britannia 120 naponként tízezer ukrán katonának tart kiképzési programokat.

A program során a Downing Street megfogalmazása szerint "a brit hadsereg csatákban is bizonyított szakértelmének" felhasználásával nyújtanának kiképzést és gyakorlati ismereteket az ukrán fegyveres erőknek.

Johnson hivatalának szóvivője szerint ha Ukrajna elfogadja az ajánlatot, a kiképzési program végrehajtásába nemzetközi partnereket is meghívnának.

Nagy-Britannia az Orbital nevű művelet keretében már 2015-től az Ukrajna ellen indított orosz háború kezdetéig is több mint 22 ezer ukrán katonának nyújtott kiképzést.

A Zelenszkijnek felajánlott új program keretében az ukrán katonák háromhetes kiképzési kurzusokon vennének részt, Johnson megfogalmazása szerint "csaták megnyeréséhez szükséges" ismeretekre tennének szert, emellett alapszintű egészségügyi, kiberbiztonsági és robbanószerek hatástalanításhoz szükséges képzésben is részesülnének.

2022.06.30. 11:46

A Gazprom és az osztalék idén nem barátok

Nem fizet osztalékot a Gazprom orosz gázipari cég a tavalyi teljesítménye alapján az éves közgyűlés döntése szerint.

A bejelentésre a Gazprom részvényára a moszkvai tőzsde csütörtöki kereskedésében zuhant, 11 órakor 27 százalékkal, 217,97 rubelre (1 rubel=7,24 forint) esett, utoljára május végén jegyezték ilyen alacsonyan.

Korábban a Gazprom igazgatósága részvényenként 52,53 rubel osztalék kifizetését javasolta 2021-re. Ez azt jelentette volna, hogy 1244 milliárd rubelt fordítottak volna osztalékfizetésre, ami a csoport tavalyi nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) szerinti korrigált nettó nyereségének mintegy a fele. Ez a szám rekordnak számított volna mind a Gazprom, mind az orosz állami vállalatok esetében.

A Gazprom az eddigi legnagyobb osztalékot 2018-ban fizette ki, részvényenként 16,61 rubelt. 2020-ban a kifizetések részvényenként 12,55 rubelt tettek ki.

Tavaly története legjobb pénzügyi eredményét érte el, és ennek alapján rekordosztalék kifizetését tervezte a Gazprom. A holding IFRS szerinti tavalyi adózott eredménye elérte a 2093 milliárd rubelt.

Famil Szadigov, a Gazprom menedzsment testületének elnökhelyettese azt mondta, hogy a cég számára most inkább prioritást jelent a beruházási program végrehajtása, ezen belül az országon belüli gázellátás helyzetének a javítása, a közelgő télre való felkészülés és a megemelt adók befizetése.

Az orosz szövetségi vagyonkezelő ügynökség a Gazprom részvényeinek 38,37 százalékával, az állami tulajdonú Rosznyeftyegaz 10,97 százalékával, a Roszgazifikacija pedig 0,89 százalékkal rendelkezik, ezzel az állami tulajdon nagysága 50,23 százalék. (MTI)

2022.06.30. 11:43

Jóslatot tett az infláció tetőzésére és lefutására a Magyar Nemzeti Bank

Őszről és egy számról szól a jegybank.

2022.06.30. 11:20

Szüntelen bombazáporban - ilyen a helyzet Liszicsanszk végnapjaiban

A könyörtelen támadás központjában Szeverodonyeck június 24-i eleste óta a szomszédos Liszicsanszk áll.

2022.06.30. 11:00

Ki áll a leginkább a béke pártján? – íme a magyarok véleménye

A magyarok négyötöde (78 százalék) szerint Orbán Viktor a béke pártján áll és ennél csak Ferenc pápáról gondolják nagyobb arányban (83 százalék), hogy a fegyvernyugvást támogatja, míg a nyugati vezetőkről a magyarok kevesebb mint fele gondolja ugyanezt – derült ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából, amelynek eredményeit csütörtökön közölték.

2022.06.30. 10:56

Amnesty International: a mariupoli színház elleni támadás háborús bűn

Az emberi jogi szervezet szerint a márciusi orosz légicsapás azért minősíthető így, mert civil menekültek kerestek benne menedéket és erről a támadók is tudtak. Legalább egy tucat ember meghalt - írta a BBC.

2022.06.30. 10:44

Munkanélküliből is kevesebb van az oroszoknál

Oroszországban éves szinten 1,7 százalékkal csökkent az ipari termelés, 10,1 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom és 3,9 százalékra mérséklődött a munkanélküliség májusban.

Az orosz statisztikai hivatal azt közölte, hogy havi szinten az ipari termelés 1,9 százalékkal maradt el az áprilisitól, amikor nagyobb, 8,5 százalékos esést regisztráltak márciussal összevetve.

Szakértők kevésbé nagy éves visszaesést, 1 százalékos csökkenést vártak az áprilisi 1,6 százalékos esést követően.

Az első öt hónapban az orosz ipari termelés 2,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Elemzők az idei évre az ipari termelés 7 százalékos csökkenésére számítanak, miután egy hónapja minimálisan kisebb, 6,9 százalékos esést jósoltak.

Májusban a kiskereskedelmi forgalom csökkenése megegyezett az elemzői várakozások átlagával. Áprilisban 9,8 százalékos éves visszaesést mértek.

A május végével záródott öt hónapban a kiskereskedelmi forgalom 2,1 százalékkal csökkent éves összevetésben.

Nagy meglepetés a munkanélküliségi adat. A statisztikai hivatal ugyanis azt közölte, hogy a munkanélküliségi ráta 1991 óta a legalacsonyabb szintre, 3,9 százalékra csökkent májusban az áprilisi 4 százalékról. Szakértők a ráta emelkedésére, 4,5 százalékra számítottak.

Januárig négy hónapon át 4,3 százalék volt a munkanélküliségi ráta Oroszországban, majd januárban 4,4 százalékra emelkedett, februárban és márciusban egyaránt 4,1 százalék, áprilisban 4 százalék volt.

A statisztikai hivatal adatai szerint idén májusban a munkanélküliek száma 2 millió 946 ezer volt, 59 ezerrel kevesebb az áprilisinál. (MTI)

2022.06.30. 10:33

Nagy bajt csinál egy orosz gázstop

Jelentős makrogazdasági sokkot okozna és megterhelné az államadós-minősítéséket Közép- és Kelet-Európában a orosz földgázszállítások esetleges hirtelen és teljes leállása - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott átfogó térségi tanulmányában. (MTI)

2022.06.30. 10:22

11 ezren jöttek

Az ukrán-magyar határszakaszon 6106 ember lépett be szerdán Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül 4989-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-vel.

A beléptetettek közül a rendőrség 332 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - írták.

Vonattal 27 ember, köztük 10 gyerek érkezett az ukrajnai háború elől menekülve Budapestre szerdán - tudatta az ORFK.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte a police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőrképzésben részt vevőkkel segítik az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

Folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival - áll a közleményben.

2022.06.30. 10:10

Zuhan az orosz GDP

Gyorsult az orosz gazdasági teljesítmény csökkenése májusban éves szinten áprilishoz képest.

A gazdaságfejlesztési minisztérium azt közölte, hogy a hazai össztermék (GDP) 4,3 százalékkal csökkent tavaly májushoz képest, nagyobb mértékben az áprilisi 2,8 százalékos éves szintű eséshez viszonyítva. A minisztérium a gazdasági zsugorodás gyorsulását elsősorban a szállítási és logisztikai korlátozásokkal, valamint a belföldi kereslet csökkenésével indokolta.

A minisztérium számításai szerint az orosz GDP az idei első öt hónapban 0,5 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakkal összevetve.

Májusban éves szinten a kiskereskedelmi forgalom 15,5 százalékkal esett az áprilisi 11,9 százalékos csökkenés után. A bányaipari termelés csökkenése az áprilisi 1,6 százalékról 0,8 százalékra mérséklődött májusban, a feldolgozóipari termelés zsugorodása 3,2 százalékra gyorsult az áprilisi 2,1 százalékról.

A gazdaságfejlesztési minisztérium 7,8 százalékos idei orosz GDP-csökkenéssel számol, de jelezte, hogy ezt felülvizsgálhatja, javíthat előrejelzésén.

Az orosz központi bank (április végi) várakozásában 8-10 százalékos idei orosz gazdasági visszaesés szerepel. (MTI)

2022.06.30. 10:01

Moszkva szerint a nyugati műholdak „az ellenséget segítik”

Oroszország űrügynöksége közzétette a nyugati országok védelmi központjainak, köztük az amerikai Pentagonnak és a NATO-csúcstalálkozó helyszínének a koordinátáit. Mindezt azért, mert szerinte a nyugati műholdak üzemeltetői az „ellenségének, azaz Ukrajnának dolgoznak”.

2022.06.30. 10:00

Kolosszális hibának tartja Ukrajna lerombolását Putyin oligarchája

Oleg Gyeripaszka orosz alumíniumgyáros szerint az Ukrajna ellen indított invázióból senki nem kerül ki győztesen. Vlagyimir Putyin orosz elnök kedvenc iparmágnása azt sem hallgatta el, hogy az orosz gazdaság megfizeti a támadás árát.

2022.06.30. 09:01

Itt a válasz, hogy kilépés- vagy EU-párti-e a magyar

„Ha mint Nagy-Britanniában, nálunk is népszavazást tartanának arról, hogy Magyarország kilépjen-e az Európai Unióból, Ön mire szavazna?” – tette fel a kérdést a Medián május végén.

2022.06.30. 08:00

Magányos válságmenedzselésre készül az EU leendő cseh féléves elnöksége

Több átfogó politikai cél is megfogalmazódott a július 1-jén kezdődő féléves cseh EU-elnökség alapvető törekvései között, de prágai politikusok közben azt is elismerik, hogy egy háborúval, energiaellátási bizonytalansággal és inflációval (netán újabb járvánnyal) terhelt környezetben a napi teendők oroszlánrészét főként a válságmendzselés teszi majd ki.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×