Infostart.hu
eur:
354.25
usd:
310.72
bux:
138827.98
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Pozsony, 2012. április 4. Leteszik esküjüket az új összetételű szlovák törvényhozás leendő képviselői a parlament alakuló ülésén Pozsonyban. Szlovákiában március 10-én tartottak előre hozott parlamenti választásokat, amelyen elsöprő győzelmet aratott a Robert Fico vezette baloldali Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt. A Smer 83 mandátumot szerzett a 150 fős parlamentben. (MTI/TASR/Pavel Neubauer)   *** Local Caption ***
Nyitókép: MTI/TASR/Pavel Neubauer

"Bunyó" a szlovák parlamentben - külpolitikai ügyben

Megkezdte a pozsonyi törvényhozás a Szlovákia és az Egyesült Államok közötti védelmi együttműködési egyezménnyel (DCA) foglalkozó rendkívüli ülését kedden.

A szlovák belpolitikában komoly vitákat gerjesztő szerződést január végén hagyta jóvá a pozsonyi kormány, és a múlt héten a részes felek már alá is írták Washingtonban, ám ahhoz, hogy hatályba léphessen, még a parlamentnek is rá kell bólintania, valamint az államfőnek is ratifikálnia kell.

A tíz évre szóló, majd ezt követően automatikusan megújuló érvényű egyezmény egyebek mellett lehetővé tenné, hogy az Egyesült Államok térítésmentesen használja az ország két legjelentősebb katonai repülőterét, katonai támaszpontokat hozzon létre, és hadászati eszközöket telepítsen az ország területén. Lehetővé teszi azt is, hogy Szlovákia 100 millió dollár értékben támogatást szerezzen védelmi infrastruktúrája felújítására.

Az egyezményt számos bírálat érte, ellenzéki pártok és más szervezetek részéről is. A dokumentumot több volt magas rangú politikus bírálta, és nyílt levélben szólított fel elutasítására szlovák tudósok és művészek egy csoportja is. Bírálói azt állítják, hogy az egyezmény előnytelen Szlovákia számára, sérti az ország alkotmányát, veszélyezteti szuverenitását, illetve azt is felvetik, hogy tovább szítja a feszültséget a jelenlegi orosz-ukrán konfliktussal összefüggésben. A szerződést - a tárcaközi egyeztetés során - a szlovák legfőbb ügyészség is elutasította, 35 pontját kétségesnek minősítve.

Ezekkel az állításokkal ellentétes véleményeket fogalmazott meg Ivan Korcok külügyminiszter, illetve a védelmi tárca vezetője, Jaroslav Nad. Mindketten szabványos, "az ország számára előnyös" keretszerződésnek minősítették az egyezményt, amelyet szlovák részről ők ketten írtak alá Washingtonban. Az egyezményt ugyancsak támogatásáról biztosította Zuzana Caputová államfő, akit emiatt a napokban a közösségi médiában állítottak pellengérre, mivel egy, a 2019-es elnökválasztási kampány során készült televíziós vitaműsorban azt mondta: nem írna alá olyan szerződést, amely lehetővé tenné amerikai támaszpontok létrehozását az ország területén.

Az egyezménnyel összefüggésben a pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártja, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) jelezte: népszavazást kíván kezdeményezni az ügyben. Az erről szóló javaslatukat kedden - még a rendkívüli ülést megelőzően - elvetette a parlament, így - ahogy azt korábban jelezték - aláírásgyűjtéssel akarják majd megtámogatni a referendum kiírását.

Kedden az egyezmény parlamenti vitáját megelőzően a plénum elutasította Maros Zilinka legfőbb ügyész kérvényét is, aki levélben kért felszólalási lehetőséget az ülésen. Nem kevésbé rendhagyó módon kezdődött a rendkívüli ülés is, mivel - mint arról a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség beszámolt - a házelnöknek szinte azonnal szünetet kellett elrendelnie. Ennek oka két nemzeti radikális ellenzéki és két kormánypárti liberális képviselő között kitört dulakodás volt, akik közül az előbbiek szlovák, az utóbbiak pedig ukrán zászlóval vonultak a szószékhez, majd kölcsönösen vízzel kezdték locsolni egymást.

Bár az egyezményt gyakorlatilag a teljes parlamenti ellenzék elutasítja, s megítélése érezhetően megosztja a szlovákiai társadalmat is, mégis valószínűsíteni lehet jóváhagyását, tekintve, hogy a kormánykoalíció pártjainak alkotmányozó törvények jóváhagyására is elégséges többsége van a törvényhozásban. Ennek ellenére az ülésteremben uralkodó hangulat azt mutatja, hogy heves vitákra és a szerződésről szóló parlamenti vita elhúzódására lehet számítani. Ezt jelzi az is, hogy a rendkívüli ülés kezdetén a képviselők megszavazták, amennyiben szükséges, az ülést éjfél után is folytatják.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány
napirend előtt

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Budakesziről az USA-ba: prémium szörp tör világsikerre

Budakesziről az USA-ba: prémium szörp tör világsikerre

2014 körül, egy a saját éttermük ellátási láncát érintő problémából indult minden: hiába kerestek igazán jó szörpöt, vagy a minőséggel volt gond - az adalékanyagokkal és tartósítószerekkel - vagy azzal, hogy a termékek nem voltak elérhetők egész évben. Galajda Péter, a Mayer Szörp alapító tulajdonosa végül inkább nem kompromisszumot kötött, hanem megfőzte maguknak, a vendégek pedig annyira rákaptak, hogy hamar kiderült, ebből nemcsak egy házi megoldás, hanem egy valódi, prémium márka is születhet. A vállalatvezetőt többek között arról kérdeztük, hol látják a növekedés fő motorját a következő években, hogyan alakítják úgy az árazást, hogy megmaradjon az elérhetőség, de a magas gyümölcstartalom és a prémium minőség hosszú távon is fenntartható legyen, és kitértünk arra is, milyen lehetőség van a külpiacokban, mennyire exportképes a magyar szörp.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×