Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Új koronavírussal fertőzött betegeket ápolnak az észak-izraeli Zefat Ziv Kórházában 2021. február 2-án. A csaknem kilencmilliós lakosú Izrelben eddig több mint hárommillió embert beoltottak, kétmillióan már a második adag oltást is megkapták.
Nyitókép: MTI/EPA/Atef Szafadi

Koronavírusban halt meg az izraeli oltásellenes mozgalom egyik élharcosa

Halála előtt két nappal, még a kórházi ágyáról, oxigénmaszkban is a vakcina elleni harc folytatására szólította föl a követőit.

Belehalt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségbe (Covid-19) az izraeli oltásellenes mozgalom egyik élharcosa – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.

Chaj Saulian korábban oltásellenes tüntetéseket szervezett, azokon beszédeket mondott, és a közösségi médiában felszólította jelentős számú követőjét, hogy ne hordjon maszkot, s ne oltassa be magát, mert véleménye szerint

„nincs járvány, az oltás felesleges és veszélyes”.

Két héttel megfertőződése után súlyos állapotban a Tel-Avivtól délre lévő Holonban a Wolfson kórházba került, ahol hétfő reggel életét vesztette a koronavírus szövődményei miatt.

Halála előtt két nappal Saulian a kórházi ágyáról, oxigénmaszkban még felszólította oltásellenes követőit, hogy folytassák a harcot a vakcina ellen, s szálljanak szembe a „kormányzati kényszerítéssel”.

Élen az oltásokban

Izrael a viszonylag kisszámú oltásellenes mozgalom mellett élen jár a koronavírus elleni oltásokban, december vége óta 6 046 227 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 65,02 százaléka, de ez sem bizonyult elégnek ahhoz, hogy a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa ne indítsa el a járvány újabb hullámát.

A védettség növelésére augusztusban újabb, harmadik oltási kampányt hirdettek meg, melyben eddig 2 897 702-en vették fel a harmadik adag vakcinát, mely a lakosság 31,16 százalékát jelenti.

Jelenleg 181 509 ember van karanténban. Ők vagy külföldről tértek vissza, vagy vírushordozók, vagy érintkeztek fertőzöttekkel. Vasárnap mintegy 150 ezer teszttel 7781 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben, s 5,22 százalék volt a teszteltek körében a fertőzöttek aránya.

80 931 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 1120-an vannak közülük kórházban. A súlyos betegek száma 684, és 186-ot tartanak életben lélegeztetőgéppel. A súlyos betegek túlnyomórészt az oltatlanok közül kerülnek ki. A SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta 7406-an haltak meg Izraelben.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×