Infostart.hu
eur:
362.03
usd:
315.87
bux:
152661.81
2026. szeptember 22. kedd Móric
Ultraortodox zsidó férfi négy növényből összeállított csokorral a kezében imádkozik az Egyiptomból való kivonulás utáni negyven éves pusztai vándorlás emlékére tartott szukkot, azaz a sátrak ünnepén a jeruzsálemi Siratófalnál 2020. október 5-én. Az ünnep négy szimbóluma, a citrusfélék, a mirtusz, a fűzfa- és pálmaágak azt az isteni ajándékot szimbolizálják, amelyet a zsidók az egyiptomi kivonulás idején kaptak.
Nyitókép: MTI/EPA/Abir Szultan

Koronavírus – Összecsapások Izraelben

Izraelt kettészakította a koronavírus-járvány, az óvintézkedéseket jelentős részben megtagadó ultraortodoxokra és az azokat nagyrészt betartó többi lakosra – jelentette a helyi média.

Csütörtökről péntekre virradóra jelentős összecsapások zajlottak az ultraortodox, vagyis haredi Modiin Illit nevű városban a rendőrök és a vallásos hívek között. A hívők az utasításokat megszegve megnyitottak egy zsinagógát, amelyben több tucat férfi imádkozott, és mellette a szabad levegőn több százan egymást kézen fogva, énekelve körtáncot jártak, alig néhányan viselve maszkot.

A tömegoszlatásra megjelent rendőrökkel megtagadták az együttműködést, majd

közelharc bontakozott ki, amelyben 13 haredi fiatalt őrizetbe vettek.

A 12-es kereskedelmi tv csütörtök esti híradójában bemutatott egy titokban készült hangfelvételt, amelyen a városért felelős rendőrtiszt azt kéri az előírásokat áthágó, a zsinagógákban, zárt helyen tömegesen imádkozó frakció vezetőitől, hogy a rendőrautó érkezésekor hagyják el az épületet, és akkor a rendőrség bírságolás, letartóztatás nélkül távozik, ők pedig később visszatérhetnek. Az eset nyilvánosságra kerülése után

belső vizsgálatot indítottak az érintett rendőrtiszt ellen.

Az izraeli lapok az elmúlt héten hasonló, a rendőrséggel kötött háttéralkukról számoltak be a jeruzsálemi ultraortodox negyedekben is, ahol a más években megszokott módon idén is hatalmas közösségi imahelyeket ácsoltak a szombaton véget érő, egyhetes sátoros ünnepekre.

A gyülekezési tilalom tömeges be nem tartását és be nem tartatását, a maszkviselés és a távolságtartás elmulasztását, valamint a tömegben zárt épületekben tartózkodást a járványügyi adatok is tükrözik.

Az ultraortodox Bné Brakban közel a lakosság egyharmada esett már át a koronavírus fertőzésen az egészségügyi hatóságok szerint, miközben a szerológiai vizsgálatokból országosan csak öt százalék körüli arányt becsülnek.

Az egészségügyi minisztérium koronavírus-adatokat közlő honlapja szerint továbbra is

kiugróan élen járnak a haredi települések a fertőzöttek arányában,

de a 12-es tévé szakértője szerint az országos zárlat harmadik hetében körükben is tapasztalható csekély mértékű csökkenés.

A vírushordozónak bizonyuló minták aránya szerdán 23 százalékra csökkent a korábbi harminc százalék körüliről, miközben országos szinten a zárlat elején mért közel 14 százalékról az utoljára szeptember elején rögzített 8 százalékra esett ez a mutató.

Sikeresen birkóztak meg a járvánnyal a beduin településeken, ahol a nyár végén kiugróan magas volt a fertőzöttek aránya, és az arab városokban is, ahol korábban a tömeges esküvők miatt ugrott meg a vírushordozók és a betegek száma.

Differenciált járványkezelés jöhet

Roni Gamzú koronavírus-ügyi kormánybiztos a 12-es tévének azt nyilatkozta, hogy a kormány jövő heti ülésén a szigorú országos zárlat befejezését fogja kérni, és helyette a differenciált járványkezelést, csakis a különösen fertőzött, vagyis a haredi városokban kell fenntartani a kijárási korlátozásokat. Korábban Benjámin Netanjahu miniszterelnök politikai okokból, az ultraortodox pártok támogatásának megtartása érdekében megtagadta ezt a megkülönböztetést.

A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 286 393-en fertőződtek meg igazoltan koronavírussal. A teljes zárlat igen hatékonynak tűnik a nem ultraortodoxok körében, csütörtökön „csak” 3 692 új fertőzöttet regisztráltak közel 47 000 tesztből, és jelenleg 59 347 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja.

A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 1864-en haltak meg Izraelben, jelenleg 1563 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban, közülük 852-en súlyos állapotban vannak, 241 embert lélegeztetőgéppel kezelnek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Karácsony Gergely az InfoRádióban: hamarosan kész az olimpiai koncepció

Az Alkotmánybíróság hétfői, egyhangú döntése szerint az önkormányzatokra kivetett szolidaritási hozzájárulás teljes rendszere alkotmányellenes. A döntés következményeiről, a kormánnyal jelenleg zajló tárgyalásokról és a budapesti olimpia esélyeiről is beszélt Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádióban.

Leszavazta a Tisza-frakció a köztársasági elnök jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra

Magyar Péter miniszterelnök már hétfőn utalást tett arra, hogy nem biztos a frakció támogatásában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×