eur:
408.46
usd:
389.52
bux:
84963.95
2025. január 27. hétfő Angelika
Mentőalakulatok tagjai kutatnak túlélők után egy épület romjai között a délkelet-törökországi Elazigban 2020. január 25-én, egy nappal a 6,8-as fokozatú földrengés után. A természeti katasztrófában legkevesebb 22-en életüket veszítették, a sérültek száma meghaladja az ezret. Eddig 39 túlélőt találtak a romok alatt. A rengés hipocentruma Elazig tartomány Sivrice körzetében, 6,75 kilométeres mélységben volt.
Nyitókép: MTI/EPA

A 24. órában is találtak túlélőt a török földrengések után

Vasárnap délelőtt is folytatódott Délkelet-Törökországban a túlélők utáni kutatás a nagy erejű, 6,8-as fokozatú földrengést követően. A hatóságok szerint a halálos áldozatok száma 35-re emelkedett, miközben a sérülteké is meghaladta az 1600-at.

Az első nagyobb rengés pénteken helyi idő szerint 20 óra 55 perckor történt Délkelet-Törökországban. Hipocentruma az Elazig tartománybeli Sivrice település közelében, 6,75 kilométeres mélységben volt.

A török katasztrófavédelem (AFAD) azt közölte, hogy eddig 45 túlélőt találtak a romok alatt.

104 sérültet ápolnak még a kórházakban, 13-at közülük intenzív osztályon.

A földrengés miatt két börtön rabjait, közel ezer embert is máshová kellett költöztetni.

Egy 2,5 éves, Yüsra nevű kislányt a mentés 24. órájában húztak ki élve a törmelékek közül Elazig város Mustafa Pasa nevű kerületében. A gyermek anyját, Ayse Yildizt, négy órával később szintén sikeresen kiszabadították, de az apa a társasház romjai között vesztette életét.

A török Országos Mentőszolgálat (UMKE) egyik önkéntese, Emine Kustepe telefonon tartotta a lelket egy nőben, Azize Celikben, aki ugyancsak Mustafa Pasában rekedt egy összeomlott ház falai alatt. A sérült asszonyt a mentés 17. órájában hozták a felszínre.

Süleyman Soylu török belügyminiszter, aki két minisztertársával, Fahrettin Koca egészségügyi miniszterrel, valamint Murat Kurum környezeti és várostervezési miniszterrel a természeti csapás óta a helyszínen követi figyelemmel a munkálatokat, vasárnapi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a hatóságok eddig 678 utórengést rögzítettek, húsz közülük 4-es fokozat fölötti volt. Egyúttal közölte: Elazig város Sürsürü kerületében még hat sérült vár a kimentésére a romok alatt.

  • A hatóságok több mint 10 ezer sátrat szállítottak a térségbe, és csaknem 6500-at már felállítottak.
  • Az Anadolu török állami hírügynökség jelentése szerint az AFAD csak melegételből legkevesebb 17 ezer adagot osztott szét az emberek között.
  • Szerte az országból sok nagyobb város önkormányzata szervezett gyűjtést és küldött kamionokkal további segélyszállítmányokat a károsultaknak.

Elazig városban és a tartomány Sivrice járásában, a szomszédos Malatya tartomány Doganyol és Pütürge járásában, valamint a szintén szomszédos Diyarbakir tartományban összesen 60 összeomlott épületet számoltak össze, további 794 ház súlyosan, 65 közepesen, 780 pedig enyhébben rongálódott.

Recep Tayyip Erdogan török államfő vasárnap délelőtt sajtótájékoztatót tartott az isztambuli Atatürk repülőtéren, mielőtt Algériába utazott. A török államfő rámutatott: Elazigban inkább a falvakban van gond, felmérik, hogy az ottani házakban mekkora károk keletkeztek, és mielőbb megkezdik az újjáépítésüket, vagy ha kell, a bontásukat.

Elazig és a szomszédos Malatya tartomány ugyanis nagyrészt hegyvidéken fekszik, kétezer métereset meghaladó csúcsok vannak a ritkán lakott térségben.

A péntek esti rengés epicentrumának környezetében főként kisebb, nehezen megközelíthető falvak találhatók. Az egyetlen város, amelyet a természeti csapás érintett, maga Elazig,

néhány százezres lakossága ellenére törökországi viszonylatban meglehetősen kicsinek számít.

Az NTV török hírtelevízió tudósítója vasárnap az Elazigból autóval két óra alatt elérhető Cevrimtas faluból azt jelentette, hogy a település mind a 13 háza a földdel vált egyenlővé. Ott a mentőalakulatok két ember holttestére bukkantak a romok alatt.

Törökországban a magasabban fekvő apró falvakban télen a zord időjárás miatt alig tartózkodik valaki, lakosaik a hidegebb hónapokat az alacsonyabban található községekben, városokban töltik.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump protekcionizmusa gond az EU energiabiztonsága számára
Szakértő

Donald Trump protekcionizmusa gond az EU energiabiztonsága számára

Az új amerikai elnök tervei alaposan átalakíthatják a nemzetközi energiahordozók piacát. A protekcionista kereskedelmi politika alapját az amerikai cseppfolyós gáz és olaj exportja jelentheti, amellyel az európai kereskedelmi deficitet váltanák ki. Az InfoRádió a várható fejleményekről kérdezte Máthé Réka Zsuzsannát, a Nemzeti Közszolgálat Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársát, az MCC szenior kutatóját.

Kiderült, mit vállalt Brüsszel a magyar vétó elkerülése érdekében

Donald Trump új amerikai elnök megválasztása óta teljesen új geopolitikai helyzet, világpolitikai realitás van a világban, ami kedvező a magyar érdekeknek. Az elnök békét akar teremteni, de ezt az EU nem vette észre, közölte Szijjártó Péter hétfőn, az európai uniós külügyi tanács brüsszeli ülésén elhangzottakat értékelve.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.28. kedd, 18:00
Lóga Máté
a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, a Budapest Airport igazgatóságának elnöke
Egyre durvább esés bontakozik ki a tőzsdéken az új kínai AI miatt

Egyre durvább esés bontakozik ki a tőzsdéken az új kínai AI miatt

Két dolog mozgatja ma a tőzsdéket: egyrészt Donald Trump intézkedései, az amerikai elnök a hétvégén 25 százalékos büntetővámmal fenyegette meg Kolumbiát, mivel az ország nem engedett leszállni két, migránsokat visszaszállító repülőgépet, az új büntetővámok belengetése nyomás alatt tartja világszerte a tőzsdéket. A másik nagy sztori egy új, rendkívül fejlett kínai mesterséges intelligencia modell, a DeepSeek R1, amely alaposan átalakíthatja a globális AI versenyt, a DeepSeek-el kapcsolatos optimizmus felfelé hajtotta néhány kínai tech cég árfolyamát, viszont lefelé húzta az amerikai tech szektort, élen az Nvidiával. A nagy kérdés most az, hogy az olcsó kínai AI megjelenésével indokoltak-e az amerikai tech részvények árazásai. Ezt emészti most a piac.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. január 27. 18:54
×
×
×
×