Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

New Yorkban elhunyt Hámos László, az amerikai magyarság egyik ismert személyisége

New Yorkban szerdára virradóan elhunyt Hámos László, az amerikai magyarság egyik ismert személyisége, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF )társalapítója és elnöke.

A 68 esztendős Hámos László - aki Párizsban született erdélyi és felvidéki magyar szülők gyermekeként - az Egyesült Államokban nőtt fel és a magyar diaszpóra egyik befolyásos vezetője volt. Kivált a magyarországi rendszerváltoztatás óta tevékenykedett aktívan a határokon kívül élő erdélyi, felvidéki és kárpátaljai magyarok jogainak védelme érdekében.

1990-ben ő szervezte meg Tőkés László erdélyi református püspök első amerikai körútját, majd ezt követően aktívan részt vett határon túli magyar személyiségek, illetve szervezetek washingtoni látogatásainak megszervezésében.

Az általa irányított HHRF - amely New York mellett Budapesten és Kolozsváron is irodát tart fenn - többször mozgósította a nyugati szervezeteket, támogatást gyűjtve a határon túli magyar civil szféra helyzetének javítására, az önfenntartás előmozdítására, a határon túli magyar oktatás és kultúra támogatására.

A HHRF elnökeként Hámos László a többi között tiltakozó dokumentumot nyújtott be a Fehér Háznak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosítása miatt. Az amerikai törvényhozás magyar frakcióközi csoportja egyik társelnökeként pedig sürgette a román kormányt és az amerikai külügyminisztériumot, hogy lépjen fel az Erdélyben elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében.

Hámos László rendszeresen részt vett nemzetközi emberi jogi konferenciákon, ahol következetesen kiállt a magyar kisebbségek jogainak érvényesítéséért.

Címlapról ajánljuk
Érkeznek a képek az éjjeli, M3-on történt tömegszerencsétlenségről
12 halott

Érkeznek a képek az éjjeli, M3-on történt tömegszerencsétlenségről

Összeroncsolódott autóbusz műszaki mentésén dolgoznak tűzoltók az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Mezőkeresztes és Mezőnagymihály között 2026. augusztus 16-án reggel. Tucatnyi ember halt meg a balesetben.

Ismét zajos a gödi Samsung-gyár, nagy munkában vannak a koreaiak

A gödi Samsung-gyár környékén élők az elmúlt napokban tapasztalt fokozott zajhatás miatt keresték fel az önkormányzatot, aminek hátterében a gyár területén zajló építkezések állnak. Új zajvédő fal épül és átmenetuleg ezért nagyobb a zaj a városban. Közben a szakminiszter nagyobb szigort ígér.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Atomórák, rádiójelek és nanoszekundumok – így működik egy civilizációs vívmányunk

Atomórák, rádiójelek és nanoszekundumok – így működik egy civilizációs vívmányunk

A világon több olyan hálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. A létezésüket teljesen természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen óriási infrastuktúra működteti ezeket a háttérben. A műholdas navigáció a hidegháborús nukleáris elrettentésből nőtt ki, mára azonban a modern civilizáció egyik legfontosabb alapinfrastruktúrájává vált. Négy globális rendszer létezik – az amerikai GPS, az orosz GLONASS, az európai Galileo és a kínai BeiDou –, amelyek mind állami finanszírozásban működnek, alapszolgáltatásuk ingyenes közjószág. Az ezekre épülő iparágak piaca 2023-ban mintegy 260 milliárd eurót tett ki, és 2033-ra akár 580 milliárd euróra nőhet. A rendszerek jelentősége messze túlmutat a navigáción: a logisztikától a precíziós mezőgazdaságon át a pénzügyi időszinkronizációig a gazdaság szinte minden szegmensét átszövik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×