Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pixabay

Bombafenyegetések Moszkvában, 30 ezer embert evakuálnak

Kiürítik a közintézményeket és a bevásárlóközpontokat.

A TASZSZ hírügynökség úgy tudja, hogy

Moszkvában több mint 90, a főváros környékén pedig több mint 40 objektumot neveztek meg ismeretlenek támadás célpontjaként.

Az orosz fővárosban a veszélyeztetettnek mondott épületek egyharmadát, vonzáskörzetében pedig a felét átkutatták, de robbanószerkezetet nem találtak.

A TASZSZ úgy értesült, hogy az e-mailben, közvetlenül a kiszemelt intézményekhez elküldött fenyegetések külföldi, egyebek között ukrajnai IP-címekről érkeztek.

Bombafenyegetésről érkeztek jelentések kedden Perm és Volgográd megyéből is. Moszkva térségében és Oroszország más régióiban idén második hete futnak be ismét tömeges bombafenyegetések a hatóságokhoz.

Pokolgépre eddig egyetlen esetben sem bukkantak a tűzszerészek.

Tavalyelőtt Oroszország-szerte több millió embert kellett kimenekíteni nyilvános helyekről, hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető, külföldről érkezett telefonhívások miatt. A riasztások akkor is hamisnak bizonyultak.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×