Infostart.hu
eur:
360.33
usd:
309.37
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Emmanuel Macron francia elnök, Angela Merkel német kancellár oldalán 2018. november 11-én.
Nyitókép: MTI/AP/Reuters/Benoit Tessier

Szakértő: fényévekre van az EU bármilyen föderációtól

Nem célja sem Berlinnek, sem Párizsnak megosztani az Európai Uniót - nyilatkozta Feledy Botond külpolitikai elemző az InfoRádiónak azok után, hogy Emmanuel Macron francia elnök a német szövetségi parlamentben mondott beszédet.

Alapvetően a "Macron-terven" már túl vagyunk, a kompromisszumok felé haladunk, noha az első világháború lezárulásának száz éves évfordulója alkalmat adhat nagy ívű tervek megfogalmazására, de ezek inkább vízióknak számítanak, legyen szó akár közös hadseregről; míg

a decemberi EU-csúcsra készülve az eurózóna-kérdések azok, amelyek nagyon is konkrétak,

és amelyek egy hónapon belül eldöntendőek - tudta meg az InfoRádió külpolitikai elemzőtől azok után, hogy Emmanuel Macron francia elnök beszédet mondott a német szövetségi parlamentben.

Az eurózóna költségvetéséről Németország és Franciaország állapodik meg, és már be is nyújtottak egy közös tervet. Ez Feledy szerint ugyanakkor nem mutat a kétsebességes Európa irányába, nem érdeke senkinek a zóna széttöredezettsége.

"Inkább azt mondanám,

láthatóvá váltak Európán belül azok a nehéz súlyú játékosok, amelyek eddig is azok voltak. Az átláthatóság irányába hat, hogy tudjuk, ki, mikor, miről tárgyalt és mit képvisel"

- indokolt Feledy Botond.

A francia elnök beszédében azt is mondta, hogy az egység nem jelent feltétlenül teljes egyetértést és egyszínűséget, Európa előrehaladásához el kell fogadni az eltérő ütemen és sokféleségen alapuló fejlődést, vagyis hogy az országok egy-egy csoportja összefog valamely ügyben. Ezzel kapcsolatban Feledy tisztázta, hogy

a többsebességes Európa elve, amit a franciák képviselnek, szembemegy azzal, amit Magyarország szeretne,

vagyis a nemzetek Európájával, "de ez nagyon komoly vita az egész uniós reformszerkezetről, de fényévekre vagyunk bármilyen föderációtól" - tette hozzá.

A 2021-től hatályos hétéves költségvetésben szerinte "eltolódást fogunk látni", a strukturális, kohéziós alapokban beígérték a csökkenést, a régióbeli országok 15-25 százalékon árazzák ezt. Emellett látható, hogy az innováció sokkal nagyobb súlyt fog kapni, mint eddig.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×