eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Csoportos nemi erőszak Freiburgban

Nyolc embert vettek őrizetbe a német rendőrök.

A német rendőrség hét szíriai menekültet és egy német állampolgárt vett őrizetbe csoportos nemi erőszak gyanújával, amelyet október 14-re virradó éjjel követtek el a Baden-Württemberg tartománybeli Freiburgban egy elkábított 18 éves német lány ellen, egy diszkóbeli mulatozás után. A rendőrség további feltételezett tettesek után nyomoz - adta hírül szombati számában a Bild című német napilap.

A német rendőrség először péntek délután számolt be a csoportos nemi erőszak ügyében indított vizsgálatról és letartóztatásokról. Az eddigi vizsgálatok szerint az elsőrendő gyanúsított, a 21 éves szíriai Majd H.

egy ecstasy-tablettát vásárolt a lánynak, akit a diszkóban ismert meg, majd miután az bevette a tablettát, még egy italt is adott neki, amelyben a rendőrség feltételezése szerint kábító hatású cseppek lehettek

(úgynevezett knockout cseppek), bár ez utóbbi ügyben még folyik a nyomozás. Ezután a szíriai férfi kivitte a lányt a diszkóból egy bozótos területre, ahol az áldozat elmondása szerint nemi erőszakot követett el rajta. Ezután a szíriai menekült a barátait is a helyszínre hívta, legkevesebb további 7, 19 és 30 év közötti férfit, akik négy órán keresztül erőszakolták a magatehetetlen áldozatot.

A tettesek közül heten szíriai menekültek, egy további gyanúsítottnak német útlevele van. Valamennyien vizsgálati fogságban vannak.

A megerőszakolt lány azt vallotta a rendőrségen, hogy a bozótban képtelen volt mozogni, és segítséget sem tudott hívni. Még aznap feljelentést tett. A rendőrség felvette a DNS-nyomokat. Öt nappal később közölte a Szövetségi Bűnügyi Hivatal, hogy nyomra bukkant. A rendőrség október 20-án őrizetbe vette egy menekültszálláson az elsőrendű gyanúsított 19 éves barátját.

Az összes gyanúsított ismert a rendőrség számára egyéb bűncselekmények miatt, a szíriaiak különböző freiburgi vagy környékbeli menekültszállásokon laktak. A Bild értesülései szerint Majd H. 2014-ben érkezett Németországba. Szíriai kurd, családja - szülei, fivére, nagybátyja - szintén Freiburgban élnek.

Thomas Strobl Baden-Württemberg tartomány CDU-s belügyminisztere kijelentette, hogy amennyiben a gyanú beigazolódik, förtelmes bűntény történt. Egyben együttérzését nyilvánította az áldozat felé.

Freiburg már két évvel ezelőtt a lapok címoldalára került egy diáklány meggyilkolása miatt. A bűntény elkövetésével egy fiatal menekültet vádoltak, akit idén márciusban ítéltek el. Az akkori bűntény és további, a térségben elkövetett bűncselekmények vitát váltottak ki a német menekültpolitikáról.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×