Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Feltételt szabtak Trumpnak

Donald Trump amerikai elnöknek újjá kell építenie a hidakat, amelyeket felégetett eddig elnöksége idején, ha személyes találkozót akar - jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök.

Az iráni államfő ezzel az amerikai elnök múlt havi kijelentésére reagált. Trump azt mondta, hogy bármikor és feltételek nélkül kész találkozni az iráni vezetéssel, köztük Róhánival, hogy az iszlám köztársaság atomprogramjáról tárgyaljon vele.

Róháni szerint azzal, hogy Trump kiléptette az Egyesült Államokat a hat nagyhatalom és Irán között 2015-ben létrejött atomalkuból, lerombolta azt a "kommunikációs hidat", amelyet a nukleáris megállapodás létesített.

"Egészen jól haladtak a tárgyalások az Egyesült Államokkal (...), de akkor az amerikaiak maguk rombolták le ezt a hidat"

- fogalmazott az iráni elnök.

Az amerikai elnök májusban jelentette be, hogy az Egyesült Államok kilép az egyezségből, és újra életbe lépteti az atomalku ratifikálásakor felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben. Arra hivatkozott: a megállapodás nem akadályozza meg végleg, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert. Az atomalku többi részese kitart a magállapodás mellett, amelyet a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint Irán tiszteletben tart.

A 2015-ben létrejött egyezmény értelmében Irán korlátozza atomprogramját, cserébe a nemzetközi közösség feloldotta az Iránnal szembeni szankciókat.

Az amerikai szankciókat két szakaszban vezetik be. Az első szakasz a múlt héten vette kezdetét, a büntetőintézkedések az iráni gazdaság több ágazatát érintik. A második szakasz november elején lép életbe, elsősorban az iráni energetikai szektort veszi célba, embargóval sújtva az iráni olajexportot.

Címlapról ajánljuk
Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Donald Trump amerikai elnök szerint „terv szerint halad” az Irán elleni légi hadjárat, és mint fogalmazott, Irán új vezetése „tárgyalni akar, amit el is fogadtam, beszélek velük”. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, az Iráni elleni csapások a következő napokban erősödni fognak, és most teljesül, „amit 40 éve remélünk, hogy megsemmisítő csapást mérünk a terrorista iráni rezsimre”.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×