Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Szlovén kormányalakítás - tisztul a kép

Marjan Sarecet, a június 3-i szlovéniai választásokon a második legtöbb szavazatot kapott Marjan Sarec Listája (LMS) párt elnökét jelölik a baloldali pártok szerdán miniszterelnöknek - jelentette be maga Sarec hétfőn Ljubljanában.

Sarec a Szociáldemokrata Párttal (SD), Miro Cerar ügyvivő kormányfő pártjával, a Modern Közép Pártjával (SMC), Alenka Bratusek volt miniszterelnök pártjával (Stranka AB) és a nyugdíjaspárttal (DeSUS) tartott megbeszélés után beszélt erről. A találkozón a szélsőbaloldali Baloldal (Levica) képviselői is rész vettek. Az ötpárti koalíció egyben Dejan Zidant, a szociáldemokraták elnökét javasolja a házelnöki tisztség betöltésére.

A Baloldal korábban bejelentette, hogy a koalícióban nem vesz részt, viszont kész külső támogatást nyújtani egy balközép kisebbségi kormánynak.

Sarec elmondta, hogy a kormányalakítási tárgyalások első körében senkinek sem volt bátorsága miniszterelnököt jelölni, az ötpárti koalíció ezért a második körben megteszi ezt a lépést. Úgy vélte: nyílt lapokkal kell játszani, és "el kell vágni a gordiuszi csomót".

Kifejtette, hogy partnereivel megvitatta a koalíciós szerződést, amely még nem végleges, de szerinte nincs benne semmi olyan, ami ne tette volna számára lehetővé a bejelentést.

Előbb még pontosítanák

Ezzel szemben Luka Mesec, a Baloldal elnöke a tanácskozás után a sajtónak úgy nyilatkozott: a szerződést még nem hangolták össze, pártja pedig egyértelmű kötelezettségvállalást és együttműködési formát szeretne, mielőtt Sarec jelölésének támogatásáról döntene.

Mesec elmondta, hogy az ötpárti koalíció elutasította a Baloldal javaslatait, és saját indítványokkal ált elő. Ezt még meg kell vitatnia a Baloldal vezetőségének, a tárgyalások a többi párttal pedig kedden folytatódnak - tette hozzá.

Mesec nemtetszésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az ötpárti koalíció előbb tájékoztatta a sajtót, mint az ő pártját arról, hogy a szociáldemokraták elnökét javasolja a házelnöki tisztség betöltésére. "Bár az eddigi tárgyalások konstruktív és együttműködő szellemben folytak, bizonyos tendenciák a koalíciós partnerek részéről aggodalomra adnak okot" - húzta alá.

Sarec - bár bizakodó az együttműködési megállapodással kapcsolatban - megjegyezte: amennyiben a Baloldal úgy dönt, hogy nem írja alá a dokumentumot, nem lesz kormány.

Patthelyzet, nincs parlamenti többség

Borut Pahor államfő, akinek a hivatalos választási eredmények közzététele utáni 30 napon belül kellett volna javaslatot tennie a miniszterelnök-jelölt személyére, ezt nem tudta megtenni, mert egyik jelölt sem rendelkezett a szükséges támogatással. Ugyanis sem a választásokon győztes ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke, Janez Jansa volt miniszterelnök, sem a második legtöbb szavazatot kapott, Marjan Sarec nemrég alapított balközép pártja, a Marjan Sarec Listája (LMS) nem rendelkezik a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséggel.

  • Július 28-tól ezért hivatalosan is megkezdődött a kormányalakítási tárgyalások második köre, amelyre 14 nap áll rendelkezésre. Az elnök mellett azonban már a frakciók is javaslatot tehetnek a miniszterelnök személyére, s ha ez sem jár sikerrel,
  • a harmadik körben a képviselők, azaz pártjaik is jelölhetnek, de ekkor már nem kell a kormány megválasztásához abszolút többség, elég a jelenlevők többségének támogatása.
Címlapról ajánljuk
Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Irán – a retorikában bizonyosan – nem várta tétlenül az amerikai-izraeli támadást. Arról, hogy mire számíthat az Egyesült Államok, ha a jövő hétre is betervezett tárgyalások ellenére megindítja ellene az akciót, többször utaltak a nyilvánosság előtt. Kérdés, hogy Teherán be tudja-e váltani fenyegetéseit. Összefoglaljuk, mit ígértek az irániak válaszul az amerikai támadásokra.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×