Kiengedték a kórházból a barlangból kimentett thaiföldi gyerekeket, és sajtótájékoztatón válaszoltak az előre feltett kérdésekre a futballpályára hajazó díszletben.

Először a Dul becenevű fiú, aki egyedül tudott angolul a csapatból, idézte fel a brit búvárok megjelenését. Azt mondta, el sem hitték, hogy valaki a megmentésükre érkezett, azt meg végképp nem, hogy nem egy thai ember jött értük. A fiú tolmácsolt végig, és

a búvárok azt kérték tőle, hogy nyugtassa meg a társait.

"Látták-e a vb-döntőt?" - ez volt a következő kérdés. Az edző, Ake azt felelte, igen, szórakoztató volt, és a többségük a franciáknak szurkolt. A 25 éves férfi arról is beszélt, hogy előtte még sosem járt a barlangban, csak a Facebookon olvasott róla. Csak rövid időt akartak bent tölteni, és amikor látták, hogy emelkedik a vízszint, ki akartak gyorsan jutni, de már nem tudtak.

Kiderült az is, hogy a hírekkel ellentétben

az egész csapat tud úszni, a futballedzések után úszni is szoktak.

Felidézte, hogy az egyik gyerek azt kiabálta, hogy elvesztek, de az edző megnyugtatta, hogy ne aggódjon, kötelek segítségével kijuthatnak. Eleinte a fiúk ásni kezdtek, de azzal nyugtatta őket, hogy másnapra biztos lejjebb megy a vízszint. A víz magassága azonban csak emelkedett, nagyjából három méterrel.

A falról lecsorgó vizet itták, élelmük nem volt, az egyik fiú azt mondta,

ha rátört az éhség, sült rizsre gondolt.

Közben pedig váltásokban ástak, így jobban telt az idő.

"Bűnösnek érezzük magunkat a halála miatt" - mondta az edző a mentés közben elhunyt thai búvárról, akiről külön is megemlékeztek a sajtókonferencián. Saman Kunan fotójára a fiúk üzeneteket írtak, és a képet eljuttatják a búvár családjának.

"Ígérem, hogy jó ember leszek"

- mondta az egyik fiú arra a kérdésre, hogy mit tanult az esetből. Egy másik azt felelte, mostantól óvatosabban éli az életét. Kérdezték őket az álmaikról is, az egyikük futballista szeretne lenni, és most már sokkal erősebbnek, türelmesebbnek és kitartóbban érzi magát. Egy másik gyereket az élet értékelésére tanította a kaland, míg többen búvárok szeretnének lenni.

Az edző túravezetővel szívesen visszatérne a barlangba, de egy gyerek azt mondta, hogy soha többet nem menne oda. Egy fiú felidézte,

azért is aggódott odalent, mert így nem tudta megcsinálni a leckéjét.

A mentésnél a fiúkra bízták, hogy ki mehet ki elsőként, és nem volt nagy tolongás, mert mindenki inkább a közösséghez akart tartozni. Az egyik fiú azért maradt a végére,mert két napig nem találtak olyan kis búvármaszkot, amely jó lett volna rá.

A kérdésre, hogy mi lesz az első dolguk, ha hazaérnek, mindenki azt válaszolta, hogy enni fog, és sorolták a kedvenc ételeiket. Az egyik gyerek a barlangban álmában is egy ételről beszélt. A

szüleiktől elsőként mindegyikük bocsánatot fog kérni,

mondták egybehangzóan. Előtte csak egyikük szólt a szüleinek, hogy a barlangba mennek, de ő is téves helyet mondott, a többiekről úgy tudták otthon, hogy futballedzésen vannak.

A tájékoztató végén kiderült, hogy a csapat négy hontalan játékosa thai állampolgárságot kaphat, a kérelmeket már benyújtották a királynak. A fiúk végül felálltak, meghajoltak az uralkodó portréja előtt, és elindultak végre hazafelé.