Infostart.hu
eur:
379.45
usd:
319.67
bux:
129447.89
2026. február 11. szerda Bertold, Marietta

Az EU kiáll az iráni megállapodás mellett

Az Európai Unió (EU) kiáll az Iránnal kötött atomalku mellett, amely nem kizárólag gazdasági okok, hanem biztonsági érdekek miatt is fontos Európa számára - közölte Federica Mogherini.

Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az uniós külügyminiszterek brüsszeli ülését követően tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, az iráni nukleáris egyezmény felmondása nemcsak a régió, hanem Európa biztonságát is veszélyeztetné.

Az EU és külügyminiszterei ismét kinyilvánították, hogy teljes mértékben kitartanak a megállapodás mellett mindaddig, amíg Irán is betartja az egyezményben vállalt kötelezettségeit - tette hozzá. Az unió pozitívan tekint a további tárgyalások elé, ugyanis nemzetközi vizsgálatok legújabb jelentései is megerősítették, hogy Irán teljes mértékben megfelel az egyezményben foglaltaknak - közölte.

Mint elmondta, a Venezuelával kapcsolatban megfogalmazott nyilatkozat elfogadásában egység mutatkozott a külügyminiszterek között, amelyben az unió számos szakember által csalásnak minősített elnökválasztás megismétlésére szólították fel az ország vezetését. Rámutattak, hogy az elnökválasztás nem volt sem szabad, sem tisztességes, nem tartották tiszteletben a politikai sokszínűség, az átláthatóság, a demokrácia, a jogállamiság követelményeit. Emellett célzott szankciókat is kilátásba helyeztek - tette hozzá.

Mogherini elmondta, a Gázai övezetben kialakult helyzettel kapcsolatban a külügyminiszterek egyetértettek abban, hogy a térségben tevékenykedő partnerekkel közösen azonnali cselekvésre van szükség a további áldozatok elkerülése, valamint a humanitárius segítségnyújtás biztosítása érdekében.

A főképviselő a politikai párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet azt hangoztatva, hogy az összecsapások az izraeli-palesztin békefolyamat hiányosságai miatt újultak ki, amelyet csak felerősített az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetése. Arra emlékeztetett, hogy az Európai Unió kitart azon álláspontja mellett, hogy támogatja a két államon (az Izrael mellett békében élő független palesztin állam létrehozásán) alapuló békés megoldást, amelynek része Jeruzsálem státusának tisztázása is.

Címlapról ajánljuk
Madaras Norbert: a párizsi olimpia után azonnal aláírtam volna, hogy négy ezüstöt nyerünk a következő két évben

Madaras Norbert: a párizsi olimpia után azonnal aláírtam volna, hogy négy ezüstöt nyerünk a következő két évben

Nemhogy félig, hanem majdnem tele van a pohár – így értékelte a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, hogy a férfi és a női válogatott is két-két döntőt játszott bő fél éven belül. A sportvezető az InfoRádióban azt mondta, a vesztes finálékból is sokat lehet tanulni, és a magyar játékosoknak motiváló erőnek kell lennie, hogy legközelebb bebizonyítsák, ők a legjobbak, és képesek döntőt nyerni.

„Kiiktatni” – drámai videót közölt a kormányülésről Orbán Viktor

Szijjártó Péter szerint a brüsszeli-kijevi együttműködésben a terv az, hogy Magyarországot mint akadályt kiiktassák. Ha ezt megteszik, azzal bármely tagországot kiiktathatják később a brüsszeli döntéshozatalból – állította a külgazdasági és külügyminiszter.
inforadio
ARÉNA
2026.02.12. csütörtök, 18:00
Hankó Balázs
kultúráért és innovációért felelős miniszter
Visszatért a bizonytalanság a tőzsdékre

Visszatért a bizonytalanság a tőzsdékre

Szerdán az ázsiai tőzsdék mérsékelten emelkedtek, az ausztrál piac vezette az emelkedést főként vállalati gyorsjelentések által hajtott ralinak köszönhetően. Az európai részvénypiacok ma stagnálással nyitottak, majd délutánra vegyes kép alakult ki. Délután a vártnál sokkal erősebb munkaerőpiaci adatok érkeztek az USA-ból, amire kezdetben felpattantak a tőzsdék, viszont később elolvadt az emelkedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×