Infostart.hu
eur:
385.96
usd:
332.57
bux:
120860.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Hong Kong, 2017. január 25.Howard, Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezetőnek, a kommunista Koreai Munkapárt elnökének (b) és Dennis, Donald Trump amerikai elnöknek a hasonmásai egy video forgatása közben a hongkongi amerikai konzulátus épületénél 2017. január 25-én. (MTI/EPA)
Nyitókép: -------------------

A nukleáris program Észak-Korea életbiztosítása

Líbia és Irak sorsa arra ösztönözheti az észak-koreai vezetést, hogy ne adja fel atomprogramját – vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, aki szerint Kína továbbra is komoly hatással lehet az Észak-Korea körül kialakult helyzetre. Az ELTE tanára úgy látja, az amerikai elnök egyoldalúan lép fel a különböző konfliktushelyzetekben.

Trump kereskedelmi háborúi

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta saját maga okozott konfliktusokat a nemzetközi politikában - mondta Magyarics Tamás külpolitikai szakértő. „Maga kreált vagy generált olyan kisebb válságokat, mint például az Európai Unióval még ki nem bontakozó – remélhetőleg nem fog kibontakozni – kereskedelmi háború” – emelte ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára, aki hozzátette: úgy tűnik az USA és Kína közötti kereskedelmi konfliktus nyugvópontra jut.

Magyarics Tamás kiemelte, hogy az amerikai elnök arra törekszik, hogy az Egyesült Államok számára előnyös gazdaságpolitikát folytasson, ez azonban hosszú távon kétséges. Donald Trump ennek érdekében szeretné újratárgyalni a szabadkereskedelmi megállapodásokat. A közgazdászok vitatkoznak azon, hogy ez valóban Amerika érdekeit szolgálja-e – tette hozzá az egyetemi tanár. A külpolitikai szakértő szerint Donald Trump eddig nem találta meg a megfelelő személyeket a kabinet kulcspozícióiba.

„Nem mindig a legkompetensebb emberek kerülnek megfelelő pozíciókba”

– fogalmazott. Másokkal – mint Rex Tillerson volt külügyminiszterrel – pedig nem volt egy hullámhosszon az elnök. Magyarics Tamás hozzátette: az amerikai kormánynak jelenleg nincs egységes külpolitikája.

Észak-Korea életbiztosítása

A korábbi történelmi példák miatt nem lehet arra számítani, hogy Észak-Korea bezárja nukleáris bázisát - mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára. „Hogy az észak-koreaiak feladják a nukleáris képességeiket, az nagyon valószínűtlennek tűnik” – fogalmazott. Líbia és Irak példája azt mutatja, hogy ha az ország feladja a programot, megkérdőjeleződhet a léte. „Egyfajta életbiztosításként tekintenek a nukleáris képességre” – hangsúlyozta.

A külpolitikai szakértő szerint Kína továbbra is komoly hatással lehet az Észak-Korea körül kialakult helyzetre. „Kína nélkül Észak-Korea nem létezne, és nem létezett volna már hosszú ideje” – véli Magyarics Tamás. Az ország külkereskedelmének 90 százaléka Kínával folyik, ők biztosítják számára a diplomáciai védelmet, de az olajat és más stratégiailag fontos alapanyagokat is nekik köszönhetik. Az óriási kommunista államnak azért van szüksége Kim Dzsong Un országára, mivel rajta kívül barátinak legkevésbé sem nevezhető szomszédai vannak.

Magyarics Tamás arról is beszélt, hogy milyen következményei lehetnek annak, hogy az Egyesült Államok felmondta az Iránnal kötött atomalkut. A közel-keleti ország 1978 óta szankciós politika terhe alatt volt, ezzel a taktikával azonban egyetlen egy rezsimet sem lehetett megfojtani. „A kubaiak még mindig léteznek, Észak-Korea még mindig létezik” – emelte ki a szakértő. Magyarics Tamás hozzátette: az Iránnal szembeni szankciós politika megkérdőjelezhető lesz, ha az EU és Kína továbbra is része lesz a megállapodásnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai tőzsdék is. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×