Infostart.hu
eur:
386.65
usd:
331.94
bux:
118751.01
2026. január 13. kedd Veronika

Felgyújtottak egy berlini mecsetet

Ismeretlen tettesek felgyújtottak vasárnap egy berlini mecsetet, amelyben egy török kulturális központ is működik, illetve két másik németországi török intézményre is gyújtópalackokat dobtak.

A német média szerint a berlini eset hajnali négy óra körül történt a német főváros Reinickendorf negyedében. A Berliner Zeitung úgy tudja, hogy három fiatal gyújtotta fel a mecsetet, majd kereket oldott.

A gyújtogatásban senkinek sem esett baja, de a mecset központi helyisége teljesen kiégett, és a többi is hasznavehetetlenné vált - közölte a vallási intézmény Facebook-oldalán.

A lángok oltásában mintegy hatvan tűzoltó vett részt.

 

A rendőrség azt gyanítja, hogy politikai indíttatású bűncselekmény történt. Egyes lapértesülések szerint a nyomozóhatóságok nem zárják ki, hogy a mecset elleni támadás kurdok számlájára írható, vagy a török közösségen belüli ellentétekre vezethető vissza. A Berliner Zeitung szerint annak a török vallási egyesültnek (Ditib), amely a reinickendorfi mecsetet is üzemelteti, mintegy 900 intézménye van szerte Németországban, és Recep Tayyip Erdogan török elnökhöz köthető.

Vasárnapra virradóra történt még két hasonló eset Németországban. Ismeretlen tettesek három gyújtópalackot dobtak a török-német barátság épületére az észak-rajna-fesztváliai Meschede városában, illetve baden-württembergi Lauffenben a helyi török közösség mecsetjébe dobtak be egy Molotov-koktélt, de az épületben tartózkodó imám eloltotta a lángokat.

Címlapról ajánljuk
Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×