eur:
393.77
usd:
365.37
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Elfogadta a német CDU kongresszusa a koalíciós szerződést

Elfogadta a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) rendkívüli kongresszusa hétfőn Berlinben a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) kötött koalíciós szerződést.

A 975 küldött 27 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a koalíciós szerződést.

A felszólalók többsége a CSU-val és az SPD-vel 2013-ban kezdett kormányzás folytatása mellett állt ki, Angela Merkel pártelnök-kancellár pedig igen kevés bírálatot kapott.

A legtöbben inkább az új jobboldali vetélytársat, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű új szövetségi parlamenti (Bundestag-) pártot kritizálták. Köztük volt a Merkel-féle középutas, a baloldal felé nyitó irányvonal legfőbb párton belüli bírálójókaént számon tartott Jens Spahn is, aki hangoztatta, hogy a CDU-nak semmi köze az emberek félelmeire és a rasszizmusra építő politikát folytató AfD-hez, és azért kell dolgoznia, hogy a következő választáson kiessen a Bundestagból és "feleslegessé váljék".

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×