Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Trump lesöpörte a kompromisszumos javaslatot

Donald Trump amerikai elnök elutasította egy republikánus és demokrata párti törvényhozókból álló csoport kompromisszumos javaslatát a bevándorlási helyzet rendezésére.

A törvényjavaslat tervezetét Donald Trump elnök hétfőn délelőtt még azt megelőzően elutasította, hogy beterjesztették volna a kongresszusban. A javaslatot John McCain arizonai republikánus és Chris Coons, Delaware állam demokrata párti szenátora dolgozta ki. A terv szerint megadnák az amerikai állampolgárság megszerzésének lehetőségét azoknak a fiataloknak, akik 2013 óta az Egyesült Államokban élnek, és akiket gyermekként, illegális bevándorló szüleik hoztak az Egyesült Államokba, s itt nőttek fel. Ők azok, akiket az előző elnök, Barack Obama által életre hívott DACA-program (Késleltetett Intézkedés a Gyermekkorban érkezettekért) véd a kitoloncolástól.

A kétpárti tervezetben azonban nem szerepelnek a Donald Trump által megjelölt prioritások, például az úgynevezett láncbevándorlás vagy a vízumlottó gyakorlatának megszüntetése. A törvénytervezet nem tesz említést arról sem, hogy a törvényhozók megszavaznák az amerikai-mexikói határon tervezett fal felépítésére Trump által kért 30 milliárd dolláros költséget. Ehelyett tanulmányt készíttetnének a határbiztonsághoz szükséges intézkedésekről. A McCain-Coons-javaslat megnövelné az illegális bevándorlók helyzetének rendezésére szánt anyagi erőforrásokat is.

Donald Trump Twitter-üzenetben szögezte le, hogy mindaddig nem születhet megállapodás a DACA-fiatalok helyzetének rendezéséről, amíg a törvénytervezet nem foglalja magában a határvédelem, és a déli határon megépítendő fal költségeit. "Március 5-e gyorsan közeleg és úgy tűnik, a demokratákat nemigen érdekli a DACA. Tessék megállapodni" - fogalmazott az elnök, arra utalva, hogy március 5-ig szavazták meg a törvényhozók a kormány működéséhez szükséges költségeket, amelyeknek újbóli megszavazását a bevándorlás ügyében hozandó kompromisszumhoz kötötték.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt, aki a fiatalokhoz szólva azt mondta: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×