Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Bűnösnek mondták ki a Balkán mészárosát

Bűnösnek mondták ki a Balkán mészárosát

Az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT).

Az NT elnöklő bírája, a holland Alphons Orie által ismertetett ítélet szerint Mladic a többi között a srebrenicai népirtásért is felelős, amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer boszniai férfit és fiút gyilkoltak meg. Ezt tartják a második világháború óta elkövetett legnagyobb mészárlásnak Európában.

A "Balkán mészárosának" is nevezett egykori parancsnok elleni vádiratban kétrendbeli népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények - egyebek mellett gyilkosság, deportálás, kényszerkitelepítés, üldözés, túszejtés - szerepeltek. A bűncselekmények az 1992-1995-ös, mintegy százezer halottat követelő boszniai háború idején történtek.

A törvényszék egyebek mellett felelősnek mondta Mladicot a Szarajevó három éven át tartó ostromakor elkövetett háborús bűncselekményekért, amelyek során a - háború előtt szerbek, muzulmánok és horvátok által vegyesen lakott - boszniai fővárost ágyúzták és lövették orvlövészekkel.

Kiemelték: a volt parancsnok nagyban hozzájárult a Bosznia szerbek által magukénak vallott területén élő bosnyákok és horvátok "tartós eltávolításához".

Az ügyben eljáró háromtagú bírói testület ugyanakkor nem állapította meg Mladic felelősségét a népirtással kapcsolatos másik vádpontban, miszerint a boszniai szerb hadsereg népirtást követett el a muzulmánok és horvátok ellen hat másik településen.

"Az elkövetett cselekmények az emberiség által ismert legszörnyűbb bűntettek közé tartoznak" - mondta Orie.

Az ítélethirdetésen a most 74 éves Mladic rosszullétre panaszkodott, ezért hosszú szünetet tartottak, ezt követően pedig a vádlott ügyvédje az ülés elnapolását kérte védence magas vérnyomására hivatkozva. A kérelmet elutasították, mire Mladic felállt, és kiabálni kezdett, hogy "ez mind hazugság, maguk mind hazudnak", ezért végül kivezették a teremből, és nélküle folytatódott az ülés.

A per során közel hatszáz tanút hallgattak meg, és tízezer tárgyi bizonyítékot mutattak be, a vádlott viszont ártatlannak vallotta magát, és a felmentését kérte.

Serge Brammertz főügyész mérföldkőnek nevezte az ítéletet, és a leghatározottabban elutasította egyesek azon interpretációját, miszerint a verdikt a szerbek ellen irányulna.

"Egyesek hősnek fogják tartani Mladicot, aki a népét védte. Ez az ítélet azonban jól mutatja, hogy semmi sem állhatna távolabb az igazságtól. A valódi hősök az áldozatok és a túlélők, akik soha nem adták fel azon igényüket, hogy igazságot szolgáltassanak" - közölte.

Az ítéletet az áldozatok hozzátartozóit tömörítő, Srebrenicai Anyák nevű szervezet is üdvözölte.

A bírósági ítéletet sokak borítékolhatónak tartották, szerintük a valódi kérdés inkább az volt, hogy a vádpontok közül hányat találnak majd bizonyítottnak.

"Nem vagyok meglepve, a bíróság teljesen elfogult volt már a legelejétől fogva" - jelentette ki Mladic fia az ítélethirdetés után.

Később Mladic ügyvédje bejelentette, hogy fellebbezést fognak benyújtani az elsőfokú ítélet ellen. A hágai bíróság azonban decemberben befejezi működését, és mandátumának lejárta után a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) veszi át.

A törvényszék épülete előtt nagyjából százan tüntettek azért, hogy végre felelősségre vonják Mladicot. Helyszíni tudósítások szerint volt egy kisebb összetűzés is, amikor megjelent egy szerb zászlót lengető férfi, akitől az egyik demonstráló elvette a lobogót.

Ratko Mladicot több mint egy évtizedes bujkálás után, 2011-ben fogták el és adták ki a szerb hatóságok az NT-nek.

A srebrenicai mészárlás másik fő felelősének tekintett Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt tavaly 40 év börtönre ítélték Hágában.

Mladic megítélése Bosznia-Hercegovinában és Szerbiában a mai napig vitatott. Bosznia-Hercegovina többségében bosnyákok és horvátok lakta részében egyértelműen háborús bűnösnek tartják, míg a szerbek lakta boszniai Szerb Köztársaságban inkább hősként tekintenek rá.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×