Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Ezért épít Észak-Korea tengeralattjárót

Ezért épít Észak-Korea tengeralattjárót

Amerikai források szerint Észak-Korea ballisztikus rakéták kilövésére alkalmas tengeralattjárót épít. Az ELTE Bölcsészettudományi Karának koreai tanszék-vezetője szerint Phenjan ezzel arra törekszik, hogy bárhonnan képes legyen ellencsapásra.

Észak-Korea az elmúlt két év során már demonstrálta, hogy képes tengeralattjáróról saját gyártmányú ballisztikus rakétát indítani – mondta az InfoRádiónak Csoma Mózes.

Az ázsiai ország az 1960-as évektől kezdve szerzett be tengeralattjárókat Jugoszláviától, a Szovjetuniótól és Kínától, bár ezek már nem tekinthetők korszerű járműveknek. Észak-Korea első számú tengeralattjáró-gyártó üzeme a keleti partvidéken található Sinpo településen van, ahol a nyolcvanas évek óta raknak össze gépeket, főleg törpe tengeralattjárókat. A ballisztikus rakéták indítására képes nagy méretű járművek főleg kínai eredetűek. Az erről a régióról készült november eleji műholdképeken találtak most gyanús dolgokat.

Nem valószínű, hogy Észak-Korea flottaépítés után megindulna Amerika partvidéke felé, hiszen a jelenleg rendelkezésére álló eszközök nem is képesek ekkora távot megtenni. Inkább csak azt szeretnék demonstrálni, hogy már nem csak az ország különböző pontjairól, hanem akár a környező tengerről is képesek rakétát indítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×