Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
331.51
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog
Hihetetlen, mi az akadálya a veronai buszbaleset nyomozásának

Hihetetlen, mi az akadálya a veronai buszbaleset nyomozásának

Újabb iratok érkeztek az olasz hatóságoktól.

Újabb nyomozati iratok érkeztek az olasz hatóságoktól a Kecskeméti Ügyészségre – tudta meg a Magyar Idők.

Ezek a dokumentumok feltehetően az érintett autópálya szakaszért felelős mérnök és a karbantartási igazgató szerepének vizsgálatát tartalmazzák. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a májusban érkezett, és a most kapott iratok fordítása is folyamatban van. Hogy ez várhatóan mikor készül el, nem lehet tudni, ahogyan azt sem, hogy az olasz nyomozók mire jutottak.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) is tovább vizsgálódik – halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt –, ők november 21-ig hosszabbították meg az eljárást. A január 20-án történt szerencsétlenségben tizennyolcan haltak meg.

A sítáborból hazatartó magyar autóbusz először a sztráda szalagkorlátjának, majd egy felüljáró pillérének csapódott, aminek következtében a jármű kigyulladt és teljesen kiégett. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok utaztak, valamint az egyik gyerek családja.

A baleset áldozatainak hozzátartozói azóta sem kaptak tájékoztatást a hatóságoktól, a boncolási jegyzőkönyvet is csak most, nyolc hónappal a tragédia után kapták kézbe az NNI-től.

A Zoom.hu hírportál arról írt, hogy a nyolcoldalas jegyzőkönyvet egyelőre még nem volt erejük kinyitni a családoknak, de azért kérték ki a dokumentumokat, mert tudni szeretnék, hogy az utolsó pillanatokban mit éltek át a gyerekek.

A buszsofőrt a baleset után több alkalommal is kihallgatták. A férfi azt mondta, nem aludt el a volánnál. A férfit továbbra is a Honvédkórházban ápolják, a rehabilitációs kezelése még hosszú hónapokig eltart.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Beavatkozhat Amerika Iránban - Mi történik a piacokon?

Beavatkozhat Amerika Iránban - Mi történik a piacokon?

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×