Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Per vár Walesára

Hamis tanúvallomás miatt büntetőjogi eljárás indult Lech Walesa ellen, az ügy a Szolidaritás független szakszervezet egyik alapítója, későbbi lengyel államfő által tagadott ügynökmúlttal függ össze - közölték a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) honlapján.

Az IPN ügyészi tagozata tavaly februárban Walesa kezdeményezésére indított el nyomozást, mely során megvizsgálták, hogy a kommunista lengyel belbiztonsági szolgálat (SB) tisztviselői anyagi haszonszerzés céljából meghamisították-e a Nobel-díjas munkásvezér együttműködését bizonyító, 2016 elején megtalált dokumentumokat.

Az IPN kedden közölte: a Walesa által kezdeményezett eljárást június végén megsemmisítették, mert az intézet ügyészei arra jutottak, hogy az 1970 és 1976 közötti időszakból származó több mint 50 dokumentum, köztük Walesa együttműködési nyilatkozata az SB-vel és az általa aláírt bevételi nyugták nem hamisítványok.

Június 29-én ugyanakkor az IPN nyomozást indított azzal összefüggésben, hogy Walesa azt állította, hogy az őt terhelő iratokat - köztük az SB-nek írt jelentéseket - nem ő készítette, és nem is írta alá.

A büntetőügyi eljárás más peres ügyekre is vonatkozik, olyanokra, amelyekben Walesa tanúként azt állította, hogy nem működött együtt az SB-vel - közölte az IPN.

Az IPN ügyészi tagozatának elnöke, Andrzej Pozorski, aki egyben lengyel főügyészhelyettes is, kedden úgy nyilatkozott a közszolgálati hírtelevíziónak (TVPInfo), hogy Walesa vallomásait egyrészt annak alapján találták hamisnak, hogy a krakkói Jan Sehn Igazságügyi Szakértői Intézet 235 lapnyi írásszakértői véleménye tavasszal egyértelműen Walesának tulajdonította a tavaly előkerült dokumentumokon szereplő kézírást. Az ügyészek emellett több tanú vallomására is támaszkodtak - mondta Pozorski.

Walesa 1992-ben a PAP hírügynökségnek adott egyik nyilatkozatban beismerte ügynökmúltját, azóta viszont mindig tagadta ezt. A hamis tanúvallomás Lengyelországban három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Az IPN közlésére kedden Lech Walesa irodájának igazgatója, Adam Dominski reagált, azt mondván a PAP hírügynökségnek: "amíg nincs bizonyíték, Lech Walesakiáll eddigi álláspontja mellett". Dominski szerint a Sehn-intézet véleménye nem tekinthető bizonyítéknak.

Az igazgató utalt arra, hogy Walesa ügyvédje saját grafológiai jelentést készíttetett a Varsói Egyetem kriminológiai tanszékén dolgozó szakértőkkel, ez kétségbe vonta a tekintélyes krakkói intézet megállapításait.

Az IPN korábban lehetetlennek minősítette, hogy a Walesa megbízásából dolgozó szakértők szabályos grafológiai vizsgálatot készíthettek volna, mivel nem rendelkeztek az eredeti, jelenleg az IPN-ben őrzött iratokkal.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×