Infostart.hu
eur:
380.37
usd:
322.69
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

A védelmi miniszter szerint siralmas Amerika harckészültsége

James Mattis amerikai védelmi miniszter elképesztően siralmasnak tartja országa fegyveres erőinek harckészültségét - legalábbis ennek a véleményének adott hangot ő maga hétfőn Washingtonban a képviselőház katonai ügyek bizottsága előtt tartott meghallgatásán.

A 67 esztendős Mattis nyugalmazott tábornokként került a védelmi tárca élére, korábban a hadsereg Középső Parancsnokságának közel-keleti térségért felelős parancsnoka volt. A honatyák előtt hétfőn elmondta: amikor négy évvel nyugdíjba vonulása után tárcavezetőként visszatért a Pentagonba, valósággal "sokkos" állapotba került az amerikai fegyveres erők gyenge harckészültségét látva.

Ebben elsősorban a kongresszust hibáztatta, amely szerinte éveken át nem volt képes időben elfogadni a katonai költségvetést, és nem állta útját olyan törvénytervezeteknek, amelyek szigorúan korlátozzák a katonai kiadásokat. A törvényhozó testület szemére vetette, hogy ezen a téren kivonta magát az alkotmányos felügyeletet ellátó szerep alól.

Az idén hivatalába lépett Donald Trump amerikai elnök kormányzatának első költségvetése a védelmi kiadások jelentős növelését és bizonyos területek költségvetésének jelentős csökkentését tervezi. A katonai kiadások 10 százalékkal, azaz 54 milliárd dollárral, 639 milliárd dollárra növekednének.

A költségvetési év 2017. október elsején kezdődik, s a költségvetés tervezetét addig várhatóan viták övezik és módosításokkal is korrigálhatják.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×