Infostart.hu
eur:
363.66
usd:
312.24
bux:
148116.16
2026. szeptember 9. szerda Ádám

Orbánék aláírták az EU-nyilatkozatot

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfői, valamint az uniós központi intézmények vezetői szombaton délelőtt Rómában aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az unión belüli együttműködés folytatása, az EU előtt álló példátlan kihívások jövőbeni közös kezelése mellett.

Nem írta alá az unió elődszervezeteit alapító szerződések megkötésének hatvanadik évfordulójához időzített nyilatkozatot és nem is vett részt a szombati római csúcstalálkozón Nagy-Britannia, amelynek miniszterelnöke várhatóan napokon belül elindítja azt a folyamatot, amelynek végén az ország kilép az unió tagjainak sorából.

A nyilatkozat a nemzetközi migrációs válságot nevezi meg az EU-t érő legnagyobb kihívások egyikeként. 

Az állam- és kormányfők azt is kinyilvánították, hogy a jövőben is együtt cselekszenek, "szükség esetén több ütemben és eltérő szorosságú együttműködésben, de mindig ugyanabban az irányban", összhangban az alapszerződésekkel, és mindig nyitva tartva az ajtót azok előtt, akik csatlakozni akarnak a szorosabb együttműködéshez.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a munkát nem végzi el senki a magyarok helyett, minden népnek gondoskodnia kell saját biztonságáról és jólétéről.

Joseph Muscat máltai kormányfő, az EU soros elnöke elsőként fotózta le és tette fel közösségi internetes honlapjára a szombati római EU-csúcstalálkozó aláírt zárónyilatkozatát. 

Több állam- és kormányfő is mobiltelefonjával szelfi-felvételt készített magáról a zárónyilatkozat aláírt példányával.

Időközben az olasz hatóságok folyamatos ellenőrzik a Rómában készülő tüntetésekre érkezőket: sisakokat és pajzsokat foglaltak le, és az Olaszország más részeiből érkezők egy részét be sem engedték a fővárosba. 

Tüntetők egy csoportja szögesdróttal lezárta Róma egyik külvárosi hídját, ahonnan az Európa-ellenes menet indul, ezt a rendőrök eltávolították.

Címlapról ajánljuk
Bujdos Eszter: nekünk sem „járna” az olcsóbb üzemanyag, de vannak eszközök

Bujdos Eszter: nekünk sem „járna” az olcsóbb üzemanyag, de vannak eszközök

Szerdán a Brent-olaj jegyzési ára átlépte a 100 dolláros szintet, így szinte biztos, hogy a gázolaj, de a benzin ára is tovább fog emelkedni – erről beszélt Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.09. szerda, 18:00
Hankó Zoltán
a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke
Véget ér a várakozás, 800 milliárdos MFB-tőkeprogram és új uniós források segíthetik a magyar kkv-kat

Véget ér a várakozás, 800 milliárdos MFB-tőkeprogram és új uniós források segíthetik a magyar kkv-kat

A hazai vállalkozások előtt új finanszírozási időszak nyílhat meg: az uniós források fokozatos felszabadulása, az MFB-n keresztül becsatornázott összesen 800 milliárd forintos tőkeprogram, valamint a kedvezményes hitelek és kombinált konstrukciók egyszerre teremthetnek fejlesztési lehetőséget. A Portfolio Lendületben a Hazai Vállalkozások 2026 konferenciáján megszólaló szakértők szerint azonban a következő időszakban már nem elég a pályázati kiírásokra várni: a sikerhez tudatos stratégia, rendezett vállalati háttér, valós piaci teljesítmény és jól előkészített beruházási terv kell.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×