Infostart.hu
eur:
377.82
usd:
320.5
bux:
129171.81
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Trump lassan tanul

Trump lassan tanul

Donald Trump kevés ahhoz, hogy egyedül megváltoztassa a világot - mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet Donald Trump és a világ című külpolitikai beszélgetéssorozatának egyik résztvevője, Ugrósdy Márton.

Az amerikai elnöknek nem korlátlan a hatalma, a szenátus, a nemzetközi egyezmények, az ENSZ és a NATO is hatással van arra, hogy mit tehet meg - mondta az InfoRádiónak a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese.

Nagy lendülettel fogott hozzá Donald Trump ahhoz, hogy saját képére formálja az amerikai külpolitikát. De egyelőre úgy tűnik, hogy a bírósági rendszer a beutazási tilalom kapcsán erősebb, mint ő, a külpolitikában és a háborúk kapcsán a szenátussal együtt kell működnie.

Az elnök azon az úton indult el, amit a választási kampányban kijelölt önmaga számára. A szabadkereskedelmi egyezmények kapcsán tanúsított magatartása és Izraellel kapcsolatos álláspontja az, amiről a kampányról volt szó. Kína esetében vagy a NATO kapcsán azonban már látható, hogy

a realitás elkezdett kopogtatni az amerikai elnök ajtaján, de úgy tűnik, a felismerés pillanata itt még hátrébb van.

Ugrósdy Márton szerint az EU felett Donald Trump elnöksége alatt nem lesz ott az USA külső, jóindulatú ereje, egyfajta védőernyő, ami az unió összetartását támogatná. Az elemző szerint

"ez lehetőség arra, hogy az EU most eldöntse, hogy mit szeretne, és hogy miként próbálja saját magát meghatározni."

Ő úgy ítéli meg, hogy ez inkább lehetőség, mint kockázat, de vannak, akik kockázatként ítélik meg.

Az amerikai-orosz viszonnyal kapcsolatban kijelentette: nincs sok ok arra, hogy a két ország kapcsolata megváltozzon. Ugyanakkor, bár a média szereti, hogy Donald Trump szimpatizál Vlagyimir Putyinnal, az amerikai elnök köre továbbra is az Oroszországgal szembeni szankciók fenntartásáról beszél.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×