Infostart.hu
eur:
382.73
usd:
328.03
bux:
0
2025. december 5. péntek Vilma

Trump tilalma miatt majdnem itthon ragadt a fesztiválzenekar

A Budapesti Fesztiválzenekar csütörtökön utazik az Egyesült Államokba. Egyik csellósuk, egy iraki születésű, 1985 óta Magyarországon élő művész beutazásával azonban gondok akadtak – tudta meg a Magyar Nemzet.

A Budapesti Fesztiválzenekar a lap megkeresésére közölte, hétfőn a budapesti amerikai konzulátus visszavonta a muzsikus beutazási engedélyét. Fischer Iván, a zenekar vezetője ezután „hosszú beszélgetést” folytatott a washingtoni külügyi tárca egyik vezetőjével, és jelezte, zenészüknek csak magyar útlevele van, így rá nem érvényes Donald Trump rendelete.

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke még a múlt héten írta alá azt a jogszabályt, amely szerint hét, többségében muszlimok lakta ország állampolgárai a következő kilencven napban nem utazhatnak be az országba. Az érintett országok: Irak, Irán, Jemen, Líbia, Szíria, Szomália, Szudán. Az Európai Bizottság vezető szóvivője, Margaritisz Szhinasz ezután közölte, az intézmény vizsgálja a kettős állampolgárok helyzetét.

A Budapesti Fesztiválzenekar szerint tegnap az Egyesült Államok budapesti konzulátusa értesítette őket, hogy a washingtoni külügyi minisztérium megváltoztatta korábbi utasítását:

a kettős állampolgárokra nem vonatkozik a tilalom.

Ennek köszönhetően a zenekar valamennyi tagja elindulhat a turnéra, amelynek során New Yorkban, Chicagóban, Bostonban és más városokban is fellépnek.

Bár Trump rendelete a kettős állampolgárokat nem érinti, más magyarokat igen. Az Egyesült Államokba és Kanadába utazást szervező Morton's Travel ügyintézője elmondta, az elmúlt napokban sokan megkeresték őket kérdéseikkel. Az egyik rendelkezés szerint ugyanis

aki az elmúlt öt évben már járt az érintett hét ország valamelyikében, nem igényelheti a vízummentes beutazási engedélyt,

hanem vízumhoz kell folyamodnia. Annak elkészültére pedig egy-két hetet várni kell. Vagyis aki a napokban indulna az Egyesült Államokba, és járt valamelyik érintett államban, annak akár meg is hiúsulhat az útja. Az utazási iroda közölte, volt rá példa, hogy különböző okokból nem engedtek be magyarokat az amerikaiak, ők saját költségükön kénytelenek hazatérni.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Drónok veszélyeztették Zelenszkij életét, Ukrajna egyik legnagyobb városa ellen készül orosz offenzíva – Háborús híreink pénteken

Drónok veszélyeztették Zelenszkij életét, Ukrajna egyik legnagyobb városa ellen készül orosz offenzíva – Háborús híreink pénteken

Egy ír hadihajó több drónt észlelt Volodimir Zelenszkij repülőgépének útvonala közelében, az ukrán elnök Dublinba érkezésekor. A drónok pontosan akkor és ott repülhettek el, ahol az ukrán elnök útvonala az eredeti tervek szerint vezetett volna. Oroszország nagyobb offenzívára készül, azzal a céllal, hogy elfoglalják Odesszát és Mikolaivet, elvágják Ukrajnát a Fekete-tengertől – írta meg két orosz katonai elemzőre hivatkozva az orosz MK.ru. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×