Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Kihallgatták a francia elnökjelöltet

Kihallgatta a francia igazságszolgáltatás Francois Fillon volt francia miniszterelnököt, konzervatív elnökjelöltet és feleségét az állítólagos fiktív állások ügyében indított vizsgálat keretében - közölték rendőrségi források.

A volt kormányfő környezetének tájékoztatása szerint a házaspár tagjait külön-külön hallgatták meg.

Az nem ismeretes, hogy hol és ki hallgatta ki a házaspárt a múlt szerdán indított vizsgálat miatt, de feltételezhetően a pénzügyi visszaéléseket vizsgáló egyik bíró vagy pedig az ügyészség megbízásából eljáró korrupcióelleni központi hivatal nyomozói idézték be őket.

A felmérésekben eddig Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnökével fej fej mellett az élen haladó konzervatív jelölt kampányát gyakorlatilag felfüggesztette a sajtóban csak Penelope gate-nek nevezett gyanú, amely szerint Fillon felesége nyolc éven át mintegy félmillió euró fizetést vett fel a nemzetgyűlésben férje, majd annak utóda asszisztenseként, de az állást valójában nem töltötte be, tényleges munkát nem végzett.

Az igazságszolgáltatás egy másik ügyben is vizsgálódik. A Le Canard enchainé című szatirikus lap úgy értesült, hogy Penelope Fillont 2012 május és 2013 december között a La Revue des Deux Mondes című irodalmi folyóirat alkalmazta irodalmi munkatársként havi bruttó 5 ezer euróért, de a lapban csak két recenziója jelent meg ebben az időszakban. A lap tulajdonosát, Marc Ladreit de Lacharriere milliárdos üzletembert, Francois Fillon régi barátját is kihallgatták hétfőn.

A nyomozók arra keresik a választ, hogy Fillon felesége, akit a közvélemény eddig a férje politikai karrierjétől magát távol tartó, vidéken élő háztartásbeli feleségként ismert, betöltötte-e a kérdéses állásokat.

Francois Fillon gyalázatos rágalomnak minősítette a szatirikus lap cikkét, amellyel szerinte az ő elnökjelöltségét akarják tönkretenni. A volt miniszterelnök azt is tudatta, hogy felesége 1981 óta mellette dolgozik, s elsősorban a képviselői választókörzetében, nem pedig a nemzetgyűlésben látott el asszisztensi feladatokat. Penelope Fillon egyelőre nem szólalt meg nyilvánosan.

A párizsi ügyészség sikkasztás, hivatali bizalommal való visszaélés és csalás gyanújával indított vizsgálatot. Elemzők szerint nem valószínű, hogy az elnökválasztási kampány alatt bármilyen eljárás is indulna a Fillon házaspár ellen, ugyanakkor az elnökjelölt érdeke volt, hogy minél előbb beidézzék és tisztázza magát az igazságszolgáltatás előtt.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megint külföldről kértünk kölcsön pénzt – Jó üzletet kötött Magyarország?

Megint külföldről kértünk kölcsön pénzt – Jó üzletet kötött Magyarország?

Hárommilliárd euró értékben bocsátott ki eurókötvényt Magyarország szerdán, melyekre több mint 10 milliárd eurónyi ajánlat érkezett. Vagyis első ránézésre jó üzletet kötöttünk, ugyanakkor a lengyelek másnap lényegesen alacsonyabb hozam mellett tudtak hasonló papírokat értékesíteni. Ha Magyarország kockázati megítéléséhez mérjük a papírok hozamfelárát, akkor jobban sikerült a mostani kibocsátás, mint egy évvel ezelőtt. A régióban a lengyelek ugyanakkor ebben a tekintetben is hagyományosan olcsóbban adósodnak el nálunk, míg a románok részben az elmúlt egy év piaci feszültsége miatt lényegesen nagyobb felárat kénytelenek fizetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×