eur:
394.99
usd:
365.94
bux:
65176.08
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ennyivel lettek többen a németek

A bevándorlás révén 600 ezer fővel növekedett Németország lakossága 2016-ban az előzetes számítások szerint - közölte pénteken a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).

A Destatis becslése szerint tavaly év végén 82,8 millióan éltek Németországban, az egy évvel korábbi 82,2 millió után. A népesség így meghaladhatta a 2002-ben regisztrált 82,5 milliós történelmi csúcsot.

Németország népessége az erőteljes bevándorlás révén 2012 óta folyamatosan emelkedik. Tavaly a vándorlási mérleg - a be- és a kivándorlók számának különbsége - legkevesebb 750 ezres többletet mutatott az előzetes számítások alapján.

Ez ugyan elmarad az egy évvel korábbi 1,1 milliótól, de a menekültválság eddigi legsúlyosabb szakaszának számító 2015-től eltekintve a legmagasabb 1992 óta, amikor 782 ezres többletet mutatott a mérleg. A születések száma tavaly valószínűleg kismértékben emelkedett, a halálozások száma pedig stagnált. A Destatis becslése szerint az élve születések száma 730 ezer és 770 ezer között lehetett, a halálozások száma pedig 900 ezer és 940 ezer között. A születési deficit - az élve születések és a halálozások számának különbsége - így 150 ezer és 190 között alakulhatott, a 2015-ös 188 ezer után - áll a közleményben. A menedékkérők tavaly a bevándorlók egyik legnagyobb csoportját alkothatták.

A szövetségi belügyminisztérium adatai szerint 280 ezer menedékkérő érkezett Németországba 2016-ban, ez alig egyharmada a 2015-ös 890 ezernek.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×