eur:
395
usd:
365.48
bux:
65377.45
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Rossz helyen keresték a maláj gép roncsait

Valószínűleg rossz helyen keresték eddig a két és fél éve eltűnt malajziai utasszállító repülőgép roncsait - ismerték be kedden a gép maradványai után az Indiai-óceánban kutató szakemberek, hozzátéve, hogy egy másik zónában, az eddigi kutatási területtől északra lenne érdemes folytatni a vizsgálatot.

Az Ausztrál Közlekedésbiztonsági Hivatal (ATSB) jelentése szerint a vizsgálatok alapján "nagy biztonsággal" kijelenthető, hogy az eltűnt gép roncsai nem a kutatásra korábban kijelölt mintegy 120 ezer négyzetkilométernyi tengerfenéken találhatók. Szakértők megjelöltek egy másik, 25 ezer négyzetkilométeres zónát az Indiai-óceánban, az eddigi kutatási területtől északra, ahol a roncsok nagy valószínűséggel rejtőzhetnek.

A Malaysia Airlines MH370-es Pekingbe tartó járata 239 emberrel a fedélzetén 2014 márciusában tűnt el, röviddel azután, hogy felszállt Kuala Lumpurban. A roncsok felkutatására tett erőfeszítések - amelyeknek eddigi mintegy 145 millió dolláros (43 milliárd forint) költségét legnagyobb részben Ausztrália és Malajzia finanszírozta - mindeddig nem hoztak eredményt. A 120 ezer négyzetkilométeres területből már csak 10 ezer négyzetkilométer átkutatása van hátra, amit januárban fejezhetnek be. A tervek szerint ha ez sem hoz eredményt, akkor a keresést leállítják.

Ausztrál, kínai és malajziai szakértők novemberben tanácskoztak a rejtélyes körülmények között eltűnt MH370-es ügyében folytatott kutatási munkálatokról, és az itt született szakvélemény alapján adta ki jelentését az ATSB, amely most azt javasolja, hogy a kutatást más területen kellene folytatni.

A kutatás folytatásáról azonban a malajziai hatóságoknak kell dönteni. Liov Tiong Laj malajziai közlekedési miniszter úgy nyilatkozott, hogy még meg kell vizsgálni, az ATSB-jelentés hogyan segíthet a roncsok pontos helyének meghatározásában. A miniszter arról egyelőre nem beszélt, hogy országa finanszírozná-e a kutatás meghosszabbítását.

Az ausztrál közlekedési miniszter hangsúlyozta, hogy a kutatás esetleges meghosszabbításához az eltűnt gép maradványainak pontos helyére vonatkozó, "hiteles bizonyítékra" van szükség. Márpedig az ATSB jelentése ilyen bizonyítékot nem tartalmaz, és ennek hiányában a kutatást az eredeti terveknek megfelelően le fogják állítani - mondta.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×