Infostart.hu
eur:
381.93
usd:
327.79
bux:
109284.94
2025. december 5. péntek Vilma

Menedékkérő hajthatott a tömegbe Berlinben

Tizenkettőre emelkedett a berlini karácsonyi vásáron történt gázolás halálos áldozatainak a száma, 48-an megsérültek, egyeseknek közülük súlyos az állapota. Thomas de Maiziére belügyminiszter nem zárja, hogy merénylet történt, de a hatóságok egyelőre nem minősítették hivatalosan annak az esetet.

A német rendőrség éjjel közölte, hogy tizenketten haltak meg a gázolásban, a sérültek száma pedig negyvennyolc. Egyeseknek közülük súlyos az állapota. A korábbi hírek kilenc halottról szóltak. A rendőrségi közleményből nem derült ki, hogy az újabb három áldozat a helyszínen vagy a kórházban halt bele sérüléseibe.

Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, Charlottenburg kerületben, a Kurfürstendamm sugárútnál az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron, egy teherautó nagy sebeséggel belehajtott a tömegbe, mintegy ötven-nyolcvan métert tett meg benne. A gépkocsi vezetője megpróbált elmenekülni a helyszínről, de elfogták, és elkezdték kihallgatni. A sofőr mellett ülő utas, egy lengyel állampolgár a helyszínen meghalt, de halálának oka egyelőre nem tisztázott.

A kamion lengyel rendszámú volt. A jármű tulajdonosa, egy gdanszki szállítmányozási vállalkozó, Ariel Zurawszki a lengyel TVN24-nek azt mondta, hogy fényképek alapján felismerte a teherautóját. Hozzátette, nem hiszi, hogy az alkalmazásában lévő teherautósofőrnek köze lenne a tragédiához. A berlini rendőrség Twitter-bejegyzésében megfogalmazta azt a gyanút, hogy a teherautót egy lengyelországi építkezésről lopták el.

A szemtanúk közül sokan arról beszéltek, hogy a gázolás szándékos lehetett, mert a teherautó nem lassított, mintegy 60 kilométer/órás sebességgel hajtott a tömegbe. Egyes bűnügyi szakértők sok hasonlóságot látnak a berlini eset és a júliusi nizzai gázolásos terrorcselekmény között, amelyben 86 embert vesztette életét. Felhívják a figyelmet arra, hogy az elmúlt hónapokban több, menekültekhez köthető támadás történt Németországban is.

A német belügyminiszter sem zárta ki, hogy merénylet történt. "Nem szeretném kiejteni a számon azt a szót, hogy merénylet, de sok minden erre utal" - fogalmazott Thomas de Maiziére keddre virradóra a ARD és az N24 televíziónak nyilatkozva. Hozzátette, hogy a hatóságok egyelőre keveset tudnak a történtek hátteréről, és korai lenne a végleges következtetések levonása.

A dpa hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a gázoló feltehetően pakisztáni vagy afgán menekült lehetett, aki az idén, február 16-án kért menedékjogot Németországban. A Die Welt című lap szerint az illető állítólag ismert volt a rendőrség előtt alvilági kapcsolatai miatt. Nem tudni ugyanakkor, hogy kapcsolatban állt-e szélsőséges csoportokkal. A férfi több nevet használt, ami megnehezíti az azonosítását.

Donald Trump megválasztott amerikai elnök elítélte és "szörnyű terrorcselekménynek" nevezte a berlini gázolást, jóllehet a német hatóságok hivatalosan még nem minősítették terrortámadásnak az esetet.

Az éjszaka folyamán több uniós vezető, valamint a NATO és az Európa Tanács főtitkára is részvétét fejezte ki a berlini áldozatok hozzátartozóinak. Francois Hollande francia államfő közleményben jelezte, hogy a "franciák osztják a németek gyászát".

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Amerika magára hagyhatja Európát, Trump hamarosan találkozhat Putyinnal – Háborús híreink pénteken

Amerika magára hagyhatja Európát, Trump hamarosan találkozhat Putyinnal – Háborús híreink pénteken

A Reutershez jutott információk szerint az amerikai védelmi minisztérium tisztségviselői azt mondták diplomaták társaságában, hogy Washington szeretné, ha Európa 2027-ig átvenné a NATO hagyományos védelmi képességeinek nagy részét, a hírszerzéstől a rakétákig. Jurij Usakov, az orosz elnök segédtisztje szerint reális esély van arra, hogy a két vezető politikus hamarosan találkozik egymással – közölte a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×