Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Berlini magyar: "Benne volt ez a lehetőség is az emberek fejében"

A német főváros lakói számítottak arra, hogy terrortámadás célpontjai lesznek - mondta az InfoRádiónak egy berlini magyar, Püski Rita, aki korábban dolgozott a város egyik karácsonyi vásárában.

„Itthon voltam már a történtek idején és a közösségi hálón keresztül értesültem először az eseményekről, hiszen a rendszer beindította a 'biztonságban vagyok' funkciót. Először nem értettem, hogy miért kérdezi, így azonnal tájékozódtam, miről van szó. Aztán ismerősök is hívtak, tudták, hogy éjjel bent dolgoztam a karácsonyi vásárban” – számolt be az InfoRádiónak Püski Rita.

„Nagyon elkeseredtem, sokkolt, ami történt. Véleményem szerint a halottak többsége ott dolgozó volt, hiszen a standokon keresztül hajtott be a teherautó” – tette hozzá a Berlinben élő magyar fiatal.

Püski Rita szerint a többség azért számított arra, hogy valami történhet Berlinben.

„Volt róla szó, hogy lehetséges lenne egy ilyen akció. Tavaly egyébként, amikor a vásárban voltam, több volt a biztonsági őr és az ellenőrzés. Akkor nagyon sokan megállítottak, hogy 'biztosan szeretnél oda menni dolgozni?' Tehát benne volt ez a lehetőség is az emberek fejében. Én mégis mindig azt mondtam, hogy abban bízom, ez nem fog bekövetkezni, mert Berlin azért egy nagyon toleráns, sokszínű város. Úgy gondoltam, hogy éppen ez lesz az előnye, de sajnos nem így történt” - fogalmazott.

Püski Rita szerint ezek után valószínűleg megerősített ellenőrzések lesznek a német fővárosban.

„Az viszont biztos, hogy nem olyan módszerekkel, mint nálunk, Magyarországon, tehát nem fogunk hatalmas TEK-járműveket látni a városban, de azért eldugva ott lesznek mindenhol” - vélekedett a Berlinben élő magyar.

Éjjel 12-re nőtt a berlini karácsonyi vásáron történt gázolás halálos áldozatainak száma, 48-an megsérültek, többen súlyosan. Thomas de Maiziére belügyminiszter nem zárja, hogy merénylet történt, de a hatóságok egyelőre nem minősítették hivatalosan az esetet. A rendőrök a kamion sofőrjét elfogták. A karácsonyi vásáron történt gázolásról további részleteket ide kattintva olvashat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Bár a diplomácia hagyományosan elsősorban nemzetállami feladatként jelenik meg, az utóbbi évtizedekben számos más szereplő – például civil szervezetek, vállalatok, multinacionális intézmények, valamint települési és területi önkormányzatok – is aktívan részt vesz a nemzetközi kapcsolatok alakításában. Az önkormányzatok így saját nemzetközi hálózataik révén bővítik mozgásterüket, tanulnak egymástól, átveszik egymás bevált gyakorlatait, és cserélnek közpolitikai modelleket. Az önkormányzati, vagy más néven szubnacionális diplomácia azt jelenti, hogy a nemzeti kormányok alatti közigazgatási egységek közvetlenül létesítenek és ápolnak külföldi partnerkapcsolatokat. Budapest esetében is az figyelhető meg, hogy az elmúlt években egyre határozottabban lép fel önálló, saját útját járó szereplőként a nemzetközi porondon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×