Infostart.hu
eur:
385.73
usd:
331.98
bux:
120779.31
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Orbán: sikerült megakadályozni a kötelező betelepítést

Sikerült megakadályozni a kötelező betelepítési kvóták elfogadását, az uniós csúcson nem született Magyarország érdekeivel ellentétes döntés - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Brüsszelben az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek tanácskozása után.

A kormányfő sajtóértekezletén tudatta: általában véve is szerette volna levetetni azt a kérdést a napirendről, mert megítélése szerint erről soha nem lesz konszenzus a tagállamok között, ezért nincs értelme napirenden tartani. Mint mondta: ezt nem sikerült elérni, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke világossá tette, hogy a bizottság nem vonja vissza a javaslatot, így patthelyzet alakult ki.

Ennek feloldására egy javaslat kidolgozásával bízta meg az uniós tanács a soros uniós elnökséget ellátó Szlovákiát.

Orbán Viktor kijelentette, hogy Magyarország a szolidaritás részének tekinti azt a pénzt és energiát, amelyet a határok védelmére fordít. Elmondta, a szolidaritásról tartott vita során Magyarország határozottan képviselt álláspontja az, hogy az unió tekintse a szolidaritás részének a határvédelem is, azt szolidáris magatartásként fogadják el.

Ezzel ugyanis "nemcsak Magyarország érdekeit védjük, hanem mindenkit, aki mögöttünk van" - tette hozzá.

A miniszterelnök egyúttal elutasította azoknak a tagállamoknak az érvelését, hogy Magyarország nem szolidáris, amikor elutasítja a menekültek befogadását.

Hangoztatta: vannak tagországok, amelyek nem védik kellően a határaikat, pedig azok uniós határok is. "Ők nem szolidárisak az Európai Unió többi államával, mi azok vagyunk" - szögezte le.

A miniszterelnök elmondta, a vita során nem született döntés annak a magyar javaslatnak az ügyében, hogy a menekülttáborokat az unió területén kívül kellene létrehozni. Magyarországnak továbbra is az az álláspontja, hogy a migránsokat, a gazdasági bevándorlókat és a tényleges menekülteket egymástól külön lehessen választani. Ennek feltételei az unió területén nem adottak. Sokkal humánusabb nem beengedni a menekültstátuszra nem jogosultakat, mintsem néhány hónap, vagy évnyi itt tartózkodás után erőszakkal eltávolítani őket az unió területéről - mondta.

Kijelentette, Ukrajna az uniós vízummentesség minden feltételének eleget tesz, Ukrajnának mielőbb meg kell kapnia a vízummentes utazás lehetőségét.

A miniszterelnök tudatta: az Európai Tanács arra kérte az Európai Bizottságot, hogy "ne fektesse" tovább az ügyet.

Orbán Viktor tájékoztatóján azt hangoztatta, hogy az Európai Bizottság becsapta a nemzetállamokat a kötelező kvótára tett javaslatával.

Leszögezte, hogy az Európai Unióban szabad, független államok társulnak, ennek pedig az "alfája és omegája" az, hogy a miniszterelnökök útmutatása alapján kell megindulnia a jogalkotásnak, az állam- illetve kormányfők pedig kétszer is csak önkéntes kvótáról állapodtak meg.

Orbán Viktor "kültelki trükknek" nevezte a nemzetállamok kijátszását, aminek szerinte hosszabb távon több a kára, mint a haszna, ráadásul az Európai Bizottság csapta be a tagállamokat, amelyben a szerződések őreként a leginkább bíznak.

A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy a megbeszélések során nem kerülhetett szóba az Oroszország ellen elrendelt szankciók enyhítése a Szíriában kialakult helyzet miatt.

A vitán ehelyett az a kérdés került napirendre, hogy a szíriai katonai akciók miatt az unió nyissa meg az újabb lépések lehetőségét Oroszországgal szemben.

A tagországok vezetői végül világossá tették, hogy a nemzetközi jogszabályokkal ellentétes magatartást büntetlenül sehol sem lehet elkövetni, még Szíriában sem.

Az uniós tanács úgy gondolta, hogy egy ilyen helyzetben az Európai Unió nem maradhat csöndben és ki kell állnia a civilek, az ártatlan áldozatok mellett, és mindent meg kell tennie az olyan katonai akciók megállítása, vagy lelassítása érdekében, amelyek civilek életét követelnék - hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint megállapodtak abban, hogy decemberben visszatérnek a kérdésre.

Címlapról ajánljuk
Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, ez már zsinórban a második olyan kereskedési nap volt, amikor mindhárom vezető amerikai index mínuszban fejezte napot. A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Az amerikai esést lekövetve az ázsiai piacokon ugyancsak negatív elmozdulások voltak jellemzők, viszont Európában pozitívabb a kép. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×