Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Felrobbant az észak-koreaiak újabb rakétája

Az indítás után nem sokkal felrobbant az a nagy erejű rakéta, amelyet Észak-Korea a hétvégén tesztelt - közölte hétfőn a dél-koreai hadsereg.

Phenjan szombaton feltehetően egy Muszudan típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki, amely elméletileg képes elérni a csendes-óceáni Guam-szigetét.

Általában az ilyen észak-koreai rakétakísérletekről mind Washington, mind Szöul nagyon gyorsan beszámol, most azonban csupán 15 órával később közöltek információkat.

A dél-koreai vezérkar egy illetékese azt magyarázta a sajtónak, hogy az észak-koreai rakéta nem sokkal az indítást követően hirtelen irányt változtatott, és ennek elemzése jelentős időbe tellett.

A hadsereg szóvivője szerint a rakéta hajtóműve röviddel a kilövést követően felrobbant.

A Muszudan észak-koreai gyártmányú rakéta, először 2010 októberében egy katonai díszszemlén volt látható nyilvánosan. Elvileg 2500-4000 kilométer a hatótávolsága, képes lehet elérni Dél-Koreát és Japánt.

Észak-Korea öt sikertelen rakétakísérletet követően, idén júniusban sikeresen lőtt ki egy Muszudant, amely 400 kilométer megtétele után csapódott a tengerbe, mintegy 300 kilométerre a japán partoktól. Ezt a próbálkozást üdvözölte Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is, aki szerint az bizonyítja Phenjan képességét a csendes-óceáni térségben állomásozó amerikai erők támaszpontjainak elérésére.

Amerikai szakértők szerint a Muszudan rakétákkal folytatott kísérletek segíthetik Észak-Koreát abban, hogy 2020 környékén egy nukleáris robbanófej hordozására képes, az amerikai szárazföldi területek elérésére alkalmas interkontinentális rakétát fejlesszen ki.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×