Infostart.hu
eur:
386.44
usd:
331.9
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Rendkívüli uniós csúcstalálkozót sürget a belga kormányfő

Charles Michel belga kormányfő a Nagy-Britannia EU-tagságáról kiírt népszavazás eredményétől függetlenül rendkívüli uniós csúcstalálkozót tartana Európa jövőjéről - jelentette csütörtökön a helyi média a VRT flamand közszolgálati televízió híradása nyomán.

A miniszterelnök szerint az uniós állam-, illetve kormányfőknek a referendum kimenetelétől függetlenül tárgyalniuk kellene az "újrakezdés" lehetőségéről. Mint mondta, a rendkívüli csúcstalálkozón az európai vezetők megvitathatnák, hogy az uniós állampolgárok láthatólag "új Európát, másik Európát" akarnak.

Nagy-Britanniában csütörtökön tartanak népszavazást arról, hogy az ország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. Az EU-tagországok vezetői emiatt a szokásosnál valamivel később, jövő hét kedden és szerdán tartják június végén esedékes, "félévzáró" találkozójukat. Ennek egyik fő témája nyilvánvalóan a brit népszavazást követő helyzet lesz. Rendkívüli csúcsértekezletet azonban mindeddig nem terveztek. "Mindenhol látni a jeleket, nem csak Nagy-Britanniában. Úgy érezzük, hogy egyre több kétely övezi az európai projektet" - fogalmazott Charles Michel a VRT-nek adott interjújában. Az Európai Unió túl régóta "válságkezelési módban" van, meg kell küzdenie az eurókrízissel és a migrációs áradattal, és eközben nem sikerült megfelelő válaszokat adnia az európai polgárok problémáira - mondta a belga kormányfő. Michel kijelentette, hogy több elkötelezettség és politikai akarat szükséges az európai projekthez. "Európának újrakezdésre van szüksége" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×