Infostart.hu
eur:
386.39
usd:
331.85
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Aleksandar Vucicot kérte fel kormányalakításra a szerb elnök

Aleksandar Vucic eddigi miniszterelnököt, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökét kérte fel kormányalakításra Tomislav Nikolic szerb elnök hétfőn, miután konzultált a választások után a parlamentbe jutott pártok vezetőivel.

Az április 24-i előre hozott parlamenti választásokon a SNS a szavazatok 48,25 százalékát szerezte meg, és ezzel a 250 fős törvényhozásban 131 helyet tudhat magáénak.

A parlamentbe jutott pártok vezetőivel folytatott konzultáció utáni belgrádi sajtótájékoztatóján Tomislav Nikolic kijelentette: a SNS elnöke meggyőzte, hogy megvan a kormányalakításhoz szükséges többsége, illetve támogatottsága, és kizárólag ő mutatott fel a jövőre vonatkozó kormányprogramot, ezért őt bízta meg az új kormánytagok kiválasztásával. Az elnök hozzátette: a többi pártelnök azzal a tudattal ment a vele való találkozóra, hogy tisztában volt azzal, a SNS szerezte meg a legtöbb mandátumot, és joggal kéri a kormányalakítás lehetőségét.

A szerb elnök múlt csütörtökön tárgyalt Aleksandar Vuciccsal, a többi párt vezetőjével pedig hétfőn találkozott.

A hétfői megbeszélések az államfő elmondása szerint "különböző hangnemben" zajlottak. A szerb sajtó a leginkább az ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) képviselőivel való találkozót várta, Tomislav Nikolic ugyanis korábban ennek a pártnak a tagja és Vojislav Seselj pártelnök közvetlen munkatársa volt, majd miután Seselj feladta magát a hágai Nemzetközi Törvényszéknek, átvette a párt irányítását. Később azonban kilépett és megalakította a Szerb Haladó Pártot, amit Seselj árulásnak nevezett, és többször is árulónak nevezte Nikolicot, valamint Aleksandar Vucicot, aki korábban szintén az SRS vezető politikusa volt. A hétfői találkozón azonban Vojislav Seselj nem vett részt, két párttársa pedig fél perc után annyira megsértette az államfőt, hogy az nem folytatta velük tovább a tárgyalásokat. Az SRS képviselői közölték, hogy nem kívánnak a kormány tagjai lenni, és lemondásra szólították fel Nikolicot.

Tomislav Nikolic hétfőn Pásztor Istvánt, a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét is fogadta. A VMSZ vezetője a találkozót követően megerősítette, hogy pártja folytatni kívánja az együttműködést a Szerb Haladó Párttal, ahogy az előző két évben is tette. A VMSZ-nek négy képviselője lesz a belgrádi törvényhozásban.

A parlament alakuló ülését legkésőbb június 4-ig meg kell tartani, és nem hivatalos információk szerint éppen aznapra fogják összehívni a törvényhozást, azt követően pedig 90 napon belül meg kell alakítani az új kormányt.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×