eur:
388.01
usd:
359.85
bux:
69360.73
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Mexikó akadályozta az eltűnt diákok utáni kutatást?

Az Amerika-közi Emberi Jogi Bizottság (CIDH) független nyomozócsoportja azzal vádolta meg a mexikói kormányt, hogy akadályozta a munkájukat az eltűnt 43 diák esete ügyében, és elítélte, hogy a mexikói hatóságok saját nyomozásuk során megkínoztak gyanúsítottakat.

A nyomozócsoport egyévi vizsgálódás után vasárnap kiadta végleges jelentését az ügyben. A több mint 600 oldalas jelentésben a nyomozók sajnálkoznak amiatt, hogy nem voltak képesek felderíteni az ügyet, amely nem csak a mexikói társadalmat, hanem az egész világot megrázta. A mexikói kormány akadályozta munkájukat, hiszen nem támogatta azon törekvésüket, hogy új nyomokon is elinduljon a nyomozás, és nem tette lehetővé, hogy a bizottság nyomozói kihallgassák a jelenleg őrizetben lévő 17 gyanúsítottat. Ráadásul a kormány "intenzív médiakampányt" folytatott hiteltelenné tételükre - írták a kemény hangú jelentésben.

Elítélték, hogy orvosszakértői jelentések tanúbizonysága szerint a mexikói hatóságok "kíméletlenül bántak az őrizetben lévő gyanúsítottakkal, illetve kínozták őket".

Alejandro Valencia kolumbiai ügyvéd, a csoport egyik tagja a szakértők vasárnapi sajtóértekezletén kijelentette, hogy "egyes köröknek nyilvánvalóan nem érdeke az igazság kiderítése".

Enrique Pena Nieto mexikói elnök egy Twitter-üzenetben megköszönte a bizottságnak a munkáját, közölte, hogy az igazságügyi minisztérium elemezni és "gazdagítani" fogja a dokumentummal a hazai nyomozati anyagot.

Eber Betanzos, a mexikói főügyész emberi jogi ügyekben illetékes helyettese kijelentette, hogy a CIDH szakértőinek "maradéktalan rálátása" volt a nyomozásra, és az általuk kért információk 85 százalékát megkapták.

A független nyomozók szerették volna megtudni, hogy mi volt a szerepe a hadseregnek és a szövetségi rendőrségnek a bűneset éjszakáján, ugyanis ismereteik szerint akkor katonák és szövetségi rendőrök is tartózkodtak annak a helynek a közelében, ahonnan a diákok eltűntek.

A hivatalos mexikói tényállás szerint a 2014. szeptember 27-ére virradó éjszakán Guerrero szövetségi államban Tixtla város tanárképző főiskolájának diákjai tüntetést rendeztek, és eközben eltulajdonítottak öt autóbuszt. A lopott buszokon utazó diákokat Iguala város önkormányzati rendőrei állították meg. A diákok menekülni próbáltak, de a rendőrök elfogtak közülük 43-at, majd elhurcolták és átadták őket a Guerreros Unidos drogkartell tagjainak. A bűnözők meggyilkolták őket, és holttestüket elégették Cocula város szeméttelepén, majd a hamvakat a helyi folyóba szórták.

A CIDH szakértői azonban kételkednek ezekben az állításokban, szerintük nincs bizonyíték arra, hogy azon a szeméttelepen ilyen sok holttestet elégettek volna. Mind a mai napig egyetlen eltűnt diák maradványait tudták azonosítani. A jelentés szerint azon az éjszakán helyi parancsnoki központjából a hadsereg is figyelemmel kísérte a diákok mozgását, egy katonai hírszerző tiszt még fényképfelvételeket is készített arról, hogy az önkormányzati rendőrök elfogják a diákokat. A CIDH-nyomozócsoport többször kérte, hogy kihallgathassa az igualai katonai parancsnokság állományának 27 tagját, de hiába.

A tragédia részleteit továbbra is homály fedi, a diákok esetleges meggyilkolásának indítéka ismeretlen. A hatóságok ezzel kapcsolatban azt állítják: az igualai polgármester utasította az önkormányzati rendőröket arra, hogy fékezzék meg a tüntető diákokat, mert attól tartott, hogy megzavarnak egy politikai gyűlést, amelyet a felesége vezetett. A polgármester azóta börtönben van. Felvetődött az az eshetőség is, hogy a drogkartell tagjai egy rivális bűnszervezet tagjainak nézték a diákokat. A CIDH szakértői azonban elvetették ezeket a feltételezéseket. Szerintük az történhetett, hogy a egyik autóbusz, amelyet a drogkartell kábítószer szállítására használt titokban, menet közben felborult a diákok gondatlan vezetése miatt.

A CIDH-szakértők vasárnapi sajtóértekezletén több mint ezer ember vett részt. A két és fél órás tájékoztató végén többen azt követelték tőlük, hogy ne hagyják abba a vizsgálódást az ügyben. Az Amerika-közi Emberi Jogi Bizottság azonban már korábban közölte, hogy nem hosszabbítja meg a szakértők munkáját, mert a mexikói kormány ellenzi ezt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×